Hat önkéntes zárja magára egy űrhajómodell ajtaját
Indul az 520 napos Mars-expedíció - egyelőre csak Oroszországban
Noha a Marsra induló tényleges expedícióra szakértők szerint még legalább 30-35 évet kell várni, csütörtökön Moszkvában kezdetét vette egy szimulált Mars-repülés: hat önkéntes az Orvosbiológiai Intézetben magára zárja egy űrhajómodell ajtaját, és 520 napot tölt teljes elszigeteltségben.
2010.06.03 12:09MTIA sok ezer jelentkezőből válogatott, hatfős nemzetközi legénység parancsnoka a 38 éves orosz Alekszej Szityjov, orvosa a 30 éves orosz sebész, Szuhrob Kamolov, kutatója a 32 éves orosz Alekszandr Szmolejevszkij katonaorvos, a légierő és űrhajózás egyik kutatóintézetében pszichofizikai kutatásokkal foglalkozik.
A fedélzeti mérnök a 31 éves francia Romain Charles, további két kutatója a 31 éves olasz Diego Urbina és a 27 éves kínai Vang Jüe (Wang Yue). A francia és az olasz résztvevő eredeti foglalkozása mérnök, a kínai "űrhajós" fiziológus.
Szityjov a hétköznapi életben az orosz űrhajósok kiképzésével foglalkozik, az olasz Urbina az űriparban szerzett tapasztalatokat, a kínai résztvevő a kínai űrhajóskiképző központban tanársegéd.
Nem véletlen, hogy nincsenek nők a csapatban, ugyanis a pszichológusok úgy ítélték meg, hogy ez konfliktusok forrásává válna az összezártságban.
A számítások szerint 220 napig tart az út a vörös bolygóra, hárman eltöltenek majd egy időt a felszínén, majd további 240 napig utaznak visszafelé a Földre. Minden éppen olyan lesz, mint vélhetően a valóságban lenne, csak éppen a súlytalanságot nem szimulálják, s ennek megfelelően módosították a szkafandereket. A Marsra leszállók és az "űrhajón" maradók vetített virtuális valóságot látnak majd az ablakokon át. A leszállóknak azonban egy valóságos Mars-mobil is a rendelkezésére áll.
Az Orvosbiológiai Intézet területén felépített modell térfogata összesen 550 köbméter, leszálló-, kísérleti, raktár-, melegház- és kísérleti-orvosi modulból áll. Egy 1200 köbméteres külön modul a Mars felületét imitálja. Akárcsak a valóságos űrutazásokra, a földi Mars-expedícióra is magukkal viszik az űrhajósok a teljes szükséges élelmiszer- és vízkészletet, sőt a Marsra leszállók a "helyszínen" valóban az űrhajósok által használt étkekkel táplálkoznak majd.
Az önkéntesek idejét tisztességesen megfizetik a kísérlet szervezői, az oroszokat a Roszkoszmosz, az európaiakat az Európai Űrügynökség. Prémiumot is kaphatnak a végrehajtott feladatok, illetve a szervezők által az életszerűség érdekében szándékosan előállított - rendkívüli helyzetek megoldásának függvényében. A szabályok értelmében bármelyikük megszakíthatja a részvételét, ebben az esetben az "űrhajóst" elesettnek tekintik.
A kísérletet 2008-ban egy 14 napos, tavaly pedig egy 105 napos hasonló előzte meg.
Ám Jevgenyij Gyemin, a kísérlet műszaki igazgatója szerint a mostani után még legalább két hasonló időtartamúra lesz szükség. A jelenlegi szimuláció során ugyanis azt vizsgálják, hogy mennyire viselhető el ennyi ideig a teljes elszigeteltség és összezártság. Egy következőben a tényleges Mars-expedícióra tervezett berendezések mintapéldányaival, a harmadikban pedig a valóságos űrhajóval kell már dolgozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:02 A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a NASA Europa Clipper űrszondája
- 19:22 Szöul: Phenjan felrobbantotta a két Koreát összekötő utakat
- 18:20 Csaknem háromszáz bajbajutottat mentettek ki a vízimentők a nyári szezonban
- 16:19 Cserbenhagyó sofőrt fogott el a rendőrség
- 14:17 Tizenhét év fegyházbüntetésre ítéltek egy nőt, aki egy lábassal vert agyon egy férfit
- 12:15 MÁV-vezérigazgató: nem lesz menetrendváltozás a HÉV-eknél 2025-ben
- 10:40 Az EU rendeletet fogadott el a vegyi anyagok osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06