Ez a főnix nem támad fel
Lepje be a vörös por: halottnak nyilvánították a Phoenix Mars-szondát
Ez a főnix nem támad fel hamvaiból: az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA bolygókutatással foglalkozó részlege, a Jet Propulsion Laboratory (JPL) hivatalosan is halottnak nyilvánította a Phoenix Mars-szondát, amely 2008-ban landolt a vörös bolygón.
2010.05.25 13:14MTIA Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda által készített legutóbbi felvételek tanúsága szerint a Phoenixen súlyos sérülések mutatkoznak, amelyek a marsi tél számlájára írhatók.
Az űrszonda múlt héten 61 alkalommal repült el a Phoenix felett, hogy a negyedik - és egyben utolsó - kísérlet keretében megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot.
A Mars-szonda azonban nem adott életjeleket. "A Phoenix teljesítette küldetését, még tovább is működött a tervezettnél. Habár munkáját befejezte, a tudományos tevékenységéről szóló információk elemzése még eltart egy darabig" - mondta Fuk Li, a JPL Mars-programjának vezetője.
A Mars-szonda az égitest északi pólusának közelében landolt 2008. május 25-én. Élettartamát három hónapra tervezték, a háromlábú szerkezet azonban öt hónapig bírta, mielőtt a fogyatkozó napfény miatt megszűnt az energiaellátása.
Parányi esély azonban mégis volt arra, hogy a zord tél ellenére is működőképes maradjon, a NASA ezért próbálta meg felvenni a kapcsolatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


