Hasonló manőverre még nem volt példa
Leszállt a Holdra a Csandraján indiai űrszonda egy műszere
Leszállt a Hold felszínére pénteken a Csandraján-1 indiai űrszonda egyik műszere; hasonló manőverre még nem volt példa a 45 éve elindított indiai űrprogram során - jelentette be az ország űrkutatási hivatala.
2008.11.14 18:33MTIA műszer újdelhi idő szerint péntek este fél kilenckor (közép-európai szerint délután négy órakor) zuhanó egységként - vagyis fékezés nélkül - ért talajt a Föld kísérőjének felszínén.
A leszállásra 25 perccel azt követően került sor, hogy a műszer levált a Hold körül 100 kilométeres magasságban keringő szondáról - közölte a hivatal szóvivője. Az 1400 kilogrammos Csandraján-1 november 8-án állt Hold körüli pályára.
Az eltelt hat nap e pálya stabilizálódásához volt szükséges. A szonda a tervek szerint két éven át kering majd a Hold körül, és műszerei segítségével feltérképezi az égitest teljes felszínét, annak vegyi és ásványi összetételét. Az indiai nemzeti lobogó színeire festett, 34 kilogrammos műszer zuhanás közben videofelvételeket készített a felszínről, és elküldte ezeket a Földre.
Vitt magával egy magasságmérőt és egy tömegspektrométert, amellyel a Hold ritka atmoszférájának összetételét vizsgálja, és elemzi a felszíni ásványokat. Kína és Japán után India a harmadik ázsiai hatalom, amely Hold-szondát bocsátott fel.
Japán egy éve, Kína pedig egy hónappal később küldött Hold körüli pályára ilyen űreszközt. E három országon kívül csak az Egyesült Államok, Oroszország és az Európai Űrügynökség (ESA) volt képes erre.
India 2011-re tervezi, hogy önjáró robotot juttat el a Holdra, de távlati tervei között az is szerepel, hogy űrhajóst küld a kozmoszba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


