A jövő: magán űrturizmus

Két orosz család az első magánűrhajó utasai között

Az első magánűrhajóra már kaphatók a jegyek és eddig világszerte 250 személy, köztük 11 orosz foglalt helyet az első járatokra - közölte hétfőn Moszkvában Steven Attenborough, a Virgin Galactic cég vezérigazgatója.

2008.06.23 16:13MTI

A SpaceShipTwo nevű űrjárműre az első orosz helyfoglalók között van a 34 éves Igor Kucenko, egy moszkvai reklámügynökség vezetője, aki szüleit is magával viszi, barátja, a 38 éves Szergej Tyjaglov, továbbá Tyimur Artyomjov, egy üzletlánc vezetője, aki előbb egyedül akart menni, de végül viszi feleségét is. Kucenko a sajtóértekezleten elmondta: amikor elmondta 55 éves mamájának, hogy űrutazásra mennek, az csak annyit kérdezett: "Mikor?" Attenborugh beszámolója szerint a magánűrhajó kifejlesztése mintegy 50-300 millió dollárba kerül, jelenleg az űrhajó 70 százalékban kész, s azt tervezik, hogy 2010-ben megkezdődhet az űrturizmus. 

Az első 300 magánűrutasnak mintegy 150 ezer dollárt, s minden következő száznak 25 ezer dollárral kevesebb előleget kell befizetni, a többit közvetlenül az út előtt kell majd rendezni. Attenborough közlése szerint az első 100 majdani utazó már átesett a szükséges vizsgálatokon az Egyesült Államokban. Az űrhajó a tervek szerint az amerikai Új Mexikó államban most épülő űrrepülőtérről indul majd egy hordozórepülőgép segítségével, amely a szerkezetet 15 kilométeres magasságban Föld körüli pályára állítja. 

A SpaceShipTwo a repülőgépről való leválása után 100 kilométeres magasságba emelkedik, s utasai megtapasztalhatják a súlytalanságot. A felszállásakor az űrutasok mintegy 4 g megterhelésnek lesznek kitéve, körülbelül olyannak, mint amilyet az űrhajósoknak kell elviselni, amikor a Szojuz űrhajóval visszatérnek a Földre. A szerkezet szabadesésben tér vissza a Földre, és szárnyai segítségével egy kifutópályára száll le, mint a repülőgépek. A Virgin Galactic számításai szerint az utasokra megterhelése leszálláskor 6 g lesz, valamivel kevesebb, mint amikor a Szojuz űrhajók úgynevezett balliszitikus pályán érnek Földet. Attenborough bejelentette azt is, hogy szeptembertől cége megkezdi az ifjú orosz kutatók és konstruktőrök támogatását, mégpedig közösen Anouseh Ansarival, a világ negyedik űrturistájával.
 

A Virgin Galactic céget Richard Branson, a Virgin csoport fő részvényese alapította néhány éve, s némi állami támogatással, valamint a majdani űrutasok előlegeiből a Virgin csoport finanszírozza. Az első szuborbitális utasok között lesz sokan más mellett A nyolcadik utas a halál című filmből ismert Sigourney Weaver színésznő és Paris Hilton.

Az út ára a tervek szerint mintegy 200 ezer dollár lesz, bár az utazás egészen rövid ideig tart, a súlytalanságot alig 6 percig élvezhetik az utasok. A Virgin Galactic mellett számos más cég is dolgozik hasonló lehetőség kialakításán.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.