A kínai televízió élőben közvetítette

Űrsétát tett a kínai űrhajós

Kilépett a világűrbe és sétát tett szombaton Csaj Cse-kang (Zhai Zhigang) kínai űrhajós.

2008.09.27 17:55MTI

A kínai állami televízió élőben közvetítette, amint a tajkonauta hazai fejlesztésű szkafanderében kilebegett az űrjármű zsilipajtaján. A tízrétegű űrruha 120 kilót nyom, előállításának költségei 4,4 millió dollárra rúgtak. Csaj kijelentette, hogy üdvözli honfitársait és a világon mindenkit. Társa, Liu Po-ming (Liu Boming) ugyancsak elhagyta az űrhajót egy kis időre, hogy egy kínai zászlócskát adjon át Csaj Cse-kangnak, amelyet az egy külső kamera előtt meglengetett. Közel tizenöt perc elteltével az űrhajós biztonságosan visszatért és bezárta maga mögött a zsilipajtót. A manőver egész ideje alatt harmadik társuk, Csing Haj-peng (Jing Haipeng) az űrhajó visszatérő egységében tartózkodott. 

Korábban arról volt szó, hogy az űrséta húszperces lesz, a küldetésért felelős személyek egyelőre semmilyen magyarázattal nem szolgáltak a rövidítésre. Az űrsétát végrehajtó kozmonautát üdvözölte Hu Csin-tao (Hu jintao) kínai államfő, tettét a kínai űrkutatás "nagy áttörésének" nevezte. Kínai ember Jang Li-vej (Yang Liwei) személyében a Sencsou-5-ös (Shenzhou-5) űrhajón 2003 őszén járt először a kozmoszban, és ezzel Kína a Szovjetunió és az Egyesült Államok után a világ harmadik olyan országává vált, amely saját területéről, saját fejlesztésű űreszközeivel embert juttatott a kozmoszba. Két évvel később, 2005 októberében pedig a Sencsou-6 két utasa, Fej Csün-lung (Fei Junlong) és Nie Haj-seng (Nie Haisheng) tett ötnapos utat a világűrben. 

Kína azt tervezi, hogy a jövőben saját űrállomást is Föld körüli pályára állít, és ugyancsak céljai között szerepel, hogy embert küld a Holdra. Az űrhajósok még pénteken az enyhén elliptikus pályáról körpályára állították űrjárművüket, biztosítandó, hogy a Föld gravitációs vonzása ne változzon meg az űrséta alatt, és elősegítse, hogy a Sencsou-7-es pontos leszállást hajtson végre Belső-Mongólia sztyeppéin, miután vasárnap visszatérő egysége áthatol majd a Föld atmoszféráján. Szombati hivatalos pekingi bejelentés szerint a leszállásra helyi idő szerint vasárnap 17 órakor (közép-európai idő szerint délelőtt 11 órakor) kerül sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.