Irány a Vörös Bolygó
Csak toronyiránt: 520 napos Mars-utazást szimulálnak
A Vörös Bolygó elérése valójában 20 vagy inkább 30 évet venne igénybe - közölte Martin Zell, az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) illetékese annak kapcsán, hogy hamarosan hattagú nemzetközi legénység kezdi meg egy 520 napos Mars-utazás szimulációját.
2010.05.25 07:35MTIA három oroszból, egy olasz-kolumbiaiból, egy franciából és egy kínaiból álló legénységet június 3-án egy moszkvai kutatóintézetben zárják el hermetikusan a külvilágtól. A Mars500 elnevezésű szimuláció 2011 novemberében ér véget.
"Időtartama miatt példátlan ez az 520 napos Mars-utazás" - jelentette ki Martin Zell, aki az ESA részéről vezeti a programot. A hattagú legénység mindegyikére három-három négyzetméter "személyes körlet" jut a moszkvai Orvosbiológiai Problémák Intézetében felépített szimulált űrhajóban.
A kísérlet során folyamatosan megfigyelés alatt tartják a legénységet, amely két pihenőnappal heti öt napon át dolgozik. A Mars-utazók a nemzetközi űrállomás asztronautáinak életét élik majd: gondoskodnak magukról, tudományos kísérleteket végeznek és rendszeresen tornáznak. Kétszázötven nap után megkezdődik a "Marsra szállás": a legénység három tagja a szimulált "Mars-felszínen" kutat egy hónapig, míg a többiek "orbitális pályán maradnak az űrhajóban.
Tavaly már sikeresen végződött egy hasonló kísérlet az oroszországi intézetben. Akkor 105 napig szimulálták a Mars-expedíciót szintén hattagú legénységgel. Ezúttal a hat Mars-utazó pszichikai és fizikai adatait is pontosan rögzítik. A jelenlegi legénység kínai tagja az egyetlen képzett asztronauta.
Vang Jüe egy sajtókonferencián arról beszélt: Kína készül rá, hogy egy nap valóban embereket küldjön a Mars felderítésére. Szerinte a Mars500 ebből a szempontból mérföldkő az űrkutatásban. A kísérleti legénység valószínűleg sohasem indulhat el a Vörös Bolygóra, de mint a francia résztvevő megjegyezte: "az unokám talán eljut a Marsra, és akkor elmondhatom, nekem is részem volt ebben".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


