Elhúzták a csóváját?
Na de hova lett a Rosetta üstökösének csóvája?
Az üstökös magból és az abból kiáramló anyagból, azaz csóvából áll. Eszerint a Csurjumov-Geraszimenkónak is csóvát kellene húznia - a képeken mégsem látszik. De miért nem?
2014.09.19 09:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Rögtön az elején tegyünk gyorsan különbséget az aszteroidák és az üstökösök között. Előbbiek többnyire olyan óriási kövek, melyek zömmel szilárd összetevőkből állnak, alkotóelemeik között nincs (vagy csak egészen minimális mértékben van) jég. Ezzel szemben az üstökös magjának jelentős részét ez (és a por) teszi ki - ahogy az objektum közel kerül a Naphoz, elkezdi ezeket elpárologtatni róla. Ennek köszönhető, hogy az üstökös csóvája mindig a mag Nappal ellentétes oldalán jelentkezik, függetlenül attól, hogy maga az üstökös éppen közeledik vagy távolodik központi csillagunktól.
Na most a Rosetta által megcélzott objektum egyértelműen üstökös, tehát csóvával kell, hogy rendelkezzen. Az európai űrügynökség, az ESA szondája nemsokára landol az égitesten, vagyis kellően közel került ahhoz, hogy észlelje. A közeli felvételeken mégsem látszik - hova lett tehát a jég- és porfelhő? Az érdekes kérdésre Gerhard Schwehm, a Rosetta-küldetés korábbi menedzsere adja meg a választ.
"[Az üstökös közelében lenni] olyan, mintha ködben tartózkodnánk" - árulta el Schwehm, aki szerint az üstökös "farka" nagyon másképp néz ki közelről, mint a Földről. Egy ködös városból távolról csak annak sziluettje látszódik, de az utcákon sétálgatva szinte fel sem tűnik a légköri jelenség (azért ez nyilván függ a pára koncentrációjától is). A köd tulajdonképpen a földfelszínen található felhő; vízrészecskéi távolról nézve visszaverik a fényt, ám közvetlen közelről gyakorlatilag átlátszóak. Az üstökös esetében ráadásul még csak nem is valami vastag ez a "felhőréteg".
"Kevesebb porrészecskéről beszélünk, mint amennyi abban a szobában van, ahol most éppen olvassa ezt a cikket" - érzékeltette az arányokat Dr. Schwehm. Bizonyára ön is tapasztalta már, hogy a porrészecskék erős napfényben láthatóvá válnak, de egyébként észrevétlenek maradnak az emberi szem számára - íme a megoldás a Csurjumov-Geraszimenkó "hiányzó" csóvájára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06