Izraeli-iráni konfliktus
Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
Az iráni nép és az emberiség érdekét nem szolgálja sem a két ország közötti konfliktus, sem az urándúsítás.
2025.06.19 06:10MTIAz Izrael és Irán között napok óta dúló harcok beszüntetésére és az iszlám köztársaság által folytatott urándúsítás leállítására szólított fel hétfőn több ismert iráni személyiség, köztük Sirin Ebádi Nobel-békedíjas ügyvéd és Dzsafar Panahi filmrendező.
Ebádi mellett a jelenleg Iránban őrizetben lévő, 2023-ban szintén Nobel-békedíjjal jutalmazott Nargesz Mohammadi, illetve Dzsafar Panahi és Mohammed Raszulof filmrendezők, valamint az iráni civil szféra három másik tagja, Szedige Vaszmagi nőjogi aktivista, Sahnaz Akmali emberi jogi aktivista és Abdolfattah Szoltani ügyvéd a Le Monde című francia napilapban közös vezércikkben kiemelik: az iráni nép és az emberiség érdekét nem szolgálja sem a két ország közötti konfliktus, sem az urándúsítás.
"Ez a konfliktus nem pusztán civil életeket követel, az emberi civilizáció alapjait is fenyegeti" - olvasható a cikkben.
A szerzők az iráni nukleáris programmal összefüggésben leszögezték azt is, hogy "az urániumdúsítás egyáltalán nem az irániak ügye, akiket nem lenne szabad feláldozni egy autoriter rendszer nukleáris és geopolitikai céljainak oltárán".
A szerzők szerint a teheráni vezetés nem képes megoldani sem az Irán határain belüli válságot, sem pedig az Iránra nehezedő külső nyomást.
"A jelenlegi vezetők lemondása az egyetlen módja annak, hogy megőrizzük ezt az országot, és megkezdődjön a békés átmenet a valódi demokráciába" - jelentették ki.
Felszólították tovább az ENSZ-t és a nemzetközi közösséget, gyakoroljon nyomást a síita államra annak érdekben, hogy felhagyjon az urándúsítással, illetve tegyen meg mindent azért, hogy a szemben álló felek beszüntessék az alapvető infrastruktúrát célzó műveleteket, és azonnal véget vessenek a civilek elleni támadásoknak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06