Nász
Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
A Soros-család a 2024-es választási évben több tízmillió dollárt adományozott a Demokrata Pártnak, amelynek évek óta meghatározó anyagi támogatója.
2025.06.19 16:01MTIAlex Soros házasságot kötött Huma Abedinnel, Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával, a szombati esküvőn megjelent az amerikai Demokrata Párt számos vezető politikusa, köztük Kamala Harris volt demokrata alelnök és elnökjelölt.
A New York Times napilap beszámolója szerint az esküvőt a New York állambeli Long Islanden található Water Millben tartották meg.
A vendégek között volt Kamala Harris mellett Bill Clinton volt elnök, felesége, Hillary Clinton volt külügyminiszter, de ott volt Chuck Schumer, a demokraták vezető szenátora és Nancy Pelosi, a képviselőház korábbi elnöke, sőt, a New York Times tudósítása szerint Edi Rama albán miniszterelnök is, aki köszöntőt mondott az ifjú pár tiszteletére.
A 39 éves Alex Soros, Soros György magyar származású üzletember fia, jelenleg egyebek között a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) igazgatótanácsának elnöke. A 48 éves Huma Abedin hosszú ideig dolgozott Hillary Clinton vezető tanácsadójaként és közeli munkatársaként.
A Soros-család a 2024-es választási évben több tízmillió dollárt adományozott a Demokrata Pártnak, amelynek évek óta meghatározó anyagi támogatója.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 Cicciolina tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06