Szerencsére a duckface elmaradt
Szelfiző űrszonda és egy üstökös
Önmagát is lefotózta a Csurjumov-Geraszimenko üstököst alig 50 kilométerre megközelítő űrszonda. Ez lehet az utolsó kép a Rosettáról...
2014.09.15 15:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: ESA
Az Európai Űrügynökség, az ESA közzétette azt a fotót, amit a Rosetta készített nemrég magáról. Az űrszonda gyakorlatilag elérte célját, a Csurjumov-Geraszimenko üstököst, amin a napokban leszállási pontokat kerestek az európai csillagászok. Könnyen lehet, hogy a fenti az utolsó közvetlen képünk mind a szondáról, mind az égitestről, mert ha balul sül el a landolás, akkor azt a Rosetta nem éli túl.
Pesszimizmus helyett elemezzük kicsit, mi is látszik a képen! A háttérben felismerhető az üstökös, előtérben pedig a Nap által megvilágított űrszonda látható. Védőburkolata mellett leginkább a közel 14 méteres, napelemekből álló szárny hívja fel magára a figyelmet.
Amit az üstökösről tudni érdemes (forrás: Wikipedia)
Keringési ideje 6,5 év, központi magjának átmérője nagyjából 4 km, excentricitása 0,6, inklinációja 7,1°. 1840 előtt teljesen megfigyelhetetlen volt nagy perihéliumtávolsága (4 CsE) miatt. Közben a Jupiter gravitációs hatása ezt a távolságot 3 CsE-re csökkentette. 1959-ben egy újabb Jupiter-megközelítés a perihéliumot 1,28 CsE-re állította. A Csurjumov-Geraszimenko azóta ezen a pályán kering.
Maga az égitest nem egyetlen üstökös, hanem "bináris érintkező", egymásba kapcsolódott két objektum. Hőmérséklete miatt bizonyos, hogy nem csak jég, hanem porral borított területei is vannak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


