Több nemzetközi elismerést bezsebelt
1987 óta Jamanaka az első japán orvosi Nobel-díjas
A mindössze 50 éves japán Jamanaka Sinja 1987 óta az első, aki a szigetországból elnyerte az orvosi-élettani Nobel-díjat, alig néhány évvel korszakalkotó 2006-os felfedezését követően.
2012.10.08 14:57MTIJamanaka a Kiotói Egyetemen működő kutatócsoportjával 2006-ban hozott létre először indukált pluripotens őssejteket (iPS sejteket) egér felnőtt szöveti sejtjeiből, majd 2007-ben emberi bőrsejtekkel is megismételte eredményét. A felfedezést már eddig is több nemzetközi elismeréssel díjazták. Legutóbb idén júniusban Jamanakának ítélték oda a Linux operációs rendszer megalkotójával 50-50 százalékban megosztva az 1,2 millió euró pénzjutalommal járó finn Millenniumi Technológiai Díjat.
Előtte 2011-ben Jamanaka két másik őssejtkutatóval megosztva kapta az Albanyi Orvosi Egyetem 500 ezer dolláros díját, amelyet orvosi és biomedicinális kutatásokért adnak, a Nobel-díj előszobájának tartott Lasker-díjat pedig már 2009-ben megkapta a japán tudós. Jamanaka kutatócsoportja legutóbb pár napja jelentett be új, átütő eredményt. A Science tudományos magazin legfrissebb kiadásában számoltak be róla, hogy egerek bőréből származó őssejtekből kiindulva egészséges és termékeny egerek születtek a Kiotói Egyetemen lévő laboratóriumukban.
Az őssejteket genetikailag úgy programozták vissza, hogy petesejt elősejtek lettek belőlük. Később ezeket más, támogató testi sejtekkel együtt beültették az egerekbe, ahol érett petesejtek alakultak ki belőlük, melyeket lombikbébi eljárással termékenyítettek meg. Az eljárás révén egészséges egérbébik jöttek világra. Ugyancsak Jamanaka csoportja számolt be tavaly arról, hogy sikeresen ültettek be terméketlen egerekbe őssejtekből létrehozott korai hímivarsejteket, a kifejlődött érett spermiumok felhasználásával pedig egészséges és termékeny egérutódok jöttek a világra.
Goran Hansson, a Nobel-díjak odaítéléséért felelő bizottság titkára a bejelentéskor elmondta, hogy Jamanakát és a másik díjazottat, John B. Gurdont is sikerült elérnie telefonon. "Mindkét díjazottal beszéltem telefonon, mindketten egyaránt boldogok és várják, hogy Stockholmba jöjjenek" - idézte fel Hansson. Hozzátette, hogy a japán tudóst otthonában, családja körében sikerült elérnie, míg Gurdont munka közben, a laboratóriumban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06