103-szor ítélték oda
Az orvosi Nobel-díj kitüntetettjei
A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be a svéd Karolinska Intézetben Stockholmban.
2012.10.08 12:33MTIAz orvostudományi Nobel-díjat 1901 óta most 103. alkalommal ítélték oda, 38 alkalommal kapta egy, 32 alkalommal két és 33 alkalommal három tudós megosztva. A 201 kitüntetettből 10 a nő, akik közül csak Barbara McClintock vehette át 1983-ban egyedül a díjat. Az eddigi legfiatalabb kitüntetett a 32 éves Frederick G. Banting volt 1923-ban, a legidősebb Peyton Rous, aki 87 éves volt, amikor 1966-ban neki ítélték a díjat. A díjazottak átlag életkora 57 év, a legidősebb élő kitüntetett az olasz neurobiológus Rita Levi-Montalcini, aki 1986-ban vehette át a díjat, s idén áprilisban 103. születésnapját ünnepelte. Érdekesség, hogy a jelöltek kilétéről ötven évig nem közölhető információ.
A fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díj eddigi magyar vagy magyar származású kitüntetettjei között volt Bárány Róbert (1876-1936), aki Svédországban élt, és 1914-ben kapta a díjat "a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért". 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893-1986) kapta a kitüntetést "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában"; ő az egyetlen olyan magyar, aki Magyarországon folytatott kutatásaival érdemelte ki a Nobel-díjat. Az Amerikában letelepedett Békésy György (Georg von Békésy) (1899-1972) "a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért" 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat.
Az elmúlt évtized díjazottjai:
2002 - A brit Sydney Brenner és John E. Sulston, valamint az amerikai H. Robert Horvitz a szervfejlődés génszabályozása és a programozott sejthalál kutatásában elért eredményeiért.
2003 - Az amerikai Paul C. Lauterbur és a brit Peter Mansfield, a mágneses rezonancia elvét hasznosító tomográfia fejlesztését célzó munkásságáért.
2004 - Az amerikai Richard Axel és Linda B. Buck az emberi szaglószervekkel és a szaglórendszer szervezetével kapcsolatos kutatásaikért.
2005 - Az ausztrál Barry J. Marshall és J. Robin Warren a gyomorhurutot és fekélyt okozó baktérium felfedezéséért.
2006 - Az amerikai Andrew Z. Fire és Craig C. Mello, akik felfedezték a genetikai információáramlás ellenőrzésének mechanizmusát.
2007 - Az amerikai Mario Capecchi és Oliver Smithies, illetve a brit Martin Evans az őssejtkutatás terén elért eredményeiért.
2008 - A német Harald zur Hausen a méhnyakrákot okozó vírusok (humán papillomavírus), valamint a francia Francoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier a HIV-vírus (az AIDS vírusa) 1983-as felfedezéséért.
2009 - Az amerikai Elizabeth Blackburn, Carol Greider és Jack Szostak, akik felfedezték, hogyan másolódnak a kromoszómák és milyen folyamat védi őket a töredezéstől. Kutatásaik hozzájárultak az öregedési folyamatok és a betegségek kialakulásának teljesebb megértéséhez, illetve lehetséges új terápiák kifejlesztéséhez.
2010 - Robert Geoffrey Edwards brit tudós a szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerének fejlesztésért.
2011 - Az amerikai Bruce Beutler és a luxemburgi születésű Jules Hoffmann "a veleszületett immunrendszer aktiválásával kapcsolatos felfedezéseiért", valamint a kanadai Ralph Steinman a "dendritikus sejtek és azok szerzett immunitásban betöltött szerepének felfedezéséért". (Steinman a kitüntetés bejelentése előtt három nappal meghalt, de a díjat - amely posztumusz nem adható - nem vonták vissza.)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06