A kínai "ellen Nobel-békedíj"
Nyilvánosságra hozták a Konfuciusz-békedíj esélyeseinek névsorát
Nyilvánosságra hozták a kínai "ellen Nobel-békedíjként" is emlegetett Konfuciusz-békedíj jelöltjeinek listáját vasárnap, azon többek közt Ban Ki Mun, Kofi Annan és Bill Gates is szerepel.
2012.09.09 15:04MTIKofi Annan, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) egykori főtitkára és Bill Gates, a Microsoft egyik alapítója már a tavalyi listán is szerepeltek, de hozzájuk hasonlóan Jüan Long-ping (Yuan Longping) agrártudós és a Kína által második számú tibeti vallási vezetőként, a tizenegyedik pancsen lámaként elismert 21 éves Gyaltsen Norbu is. Új jelölt ugyanakkor Ban Ki Mun, jelenlegi ENSZ-főtitkár, Jinglak Sinavatra thaiföldi miniszterelnök-asszony, Vang Ting-kuo (Wang Dingguo) kínai társadalmi aktivista és Tang Ji-csie (Tang Yijie), a Pekingi Egyetem filozófiaprofesszora.
A Konfuciusz-békedíjat 2010-ben alapították, azt követően, hogy kiderült: a börtönben ülő kínai ellenzéki Liu Hsziao-pónak (Liu Xiaobo) ítélték a Nobel-békedíjat Oslóban. A hivatalos indoklás szerint a Konfuciusz-békedíj a béke hagyományos kínai és ázsiai felfogását hivatott népszerűsíteni, a Nobel-díj "Nyugat-központúságának" ellensúlyaként.
Az elismerést a Nemzetközi Béketanulmányok Kínai Központja nevet viselő, nem-kormányzati szervezet jegyzi, szponzorai professzorok és akadémikusok. A díjat idén decemberben harmadik alkalommal adják majd át. Tavaly Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnöknek ítélték az elismerést, "országos és nemzetközi szintű békefenntartó tevékenységéért, kifejezetten pedig a NATO líbiai bombázásának ellenzéséért".
Putyin nem jelent meg a kiosztón, így a díjat két orosz cserediák vette át. Két évvel ezelőtt Lien Csant (Lien Chan), Tajvan korábbi alelnökét, a nacionalista Kuomintang tiszteletbeli elnökét jutalmazták a Tajvan és Kína közti kapcsolatok javításáért. Lien a díjról csak a sajtóból értesült, az átadáson így ő sem nem jelent meg, helyette egy kislányt állítottak a színpadra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06