Veszélyben a sok húsvéti tapsifüles
Nyúlmentő programot indítottak az állatvédők
Felelős állattartásra hívja fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely húsvét utáni nyúlmentő programot indított.
2012.04.10 22:30MTI"Rengetegen vannak olyanok, akik élő nyusziból bevásároltak húsvét előtt, viszont a hétköznapokban az állatok tartására már nincs lehetőségük. Ha ezek az emberek utcára dobálják megunt állataikat, a börtönnel is büntethető állatkínzás bűncselekményét követik el" - fogalmaz az Orpheus közleménye.
A felelőtlenül állatot bevásárlók számára az egyesület húsvéttól május végéig tartó "nyúlmentő" programot indít, így a megunt nyulakat a lakosság leadhatja a programszervezőnél. Az állatvédők a leadott nyuszikat szükség esetén gyógykezelik, élelemmel látják el és térítésmentesen adják tovább az őket szerető gazdákhoz.
Az egyesület munkatársai kérik a leadókat, hogy az állattal együtt hozzák el a nyulak tartáshoz használt ketrecet vagy ólat is, hogy azt az örökbefogadóknak tovább adhassák.
Az állatmentő programhoz (a nyuszik befogadásához, tartásához, orvosi ellátásához, gazdához adásához) semmiféle pénzügyi alap nem áll rendelkezésre, így az állatvédők várják együttműködők, örökbefogadók és támogatók jelentkezését is.
A programról bővebben a www.zug.hu/nyuszi honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


