Nem lehetetlen lelet
Bébi mamut helyett bazinagy rozmárt találtak
Egy hatalmas rozmár megkövesedett koponyájának bizonyult az a lelet, amelyet pénteken találtak Oroszország Jamal-Nyenyec Autonóm Területén, s amelyet eredetileg mamutbébinek véltek.
2011.08.20 20:00MTIA tundrában a felszínen talált lelet kiemelésére azonnal sürgős expedíciót indítottak, s még pénteken el is szállították a terület székhelyére, a Moszkvától mintegy 2500 kilométerre északkeletre lévő Szalehardba, az ottani Semanovszkij-múzeumba.
Ott azonban a szakértők megállapították, hogy egy nagy rozmár megkövesedett koponyájáról van szó.
Natalja Fjodorova, a múzeum igazgatója elmondta: a hatóságok a koponyát a múzeumnak adományozták, amely örömmel fogadta, mert eddig nem rendelkezett őskori rozmármaradványokkal.
A legismertebb mamutbébi-leletet is ezen a vidéken találták: a Ljubának elnevezett kis mamutra 2007-ben leltek. A paleontológusok azóta bizonyították, hogy Ljuba mintegy 37 ezer 500 évvel ezelőtt pusztult el, körülbelül 4-5 hónapos korában. Ljubát az orosz Tudományos Akadémia Zoológiai Intézetében konzerválták, majd a világ számos pontján kiállításokon mutatták be, később azonban visszatért Szalehardba, és jelenleg is az ottani múzeumban látható.
A ma ismert legrégibb mamutleletek mintegy négymillió évesek, ezeket Etiópiában találták. A legutolsó példányok a tudomány mai állása szerint mintegy négyezer évvel ezelőtt vesztek ki.
Kapcsolódó írások:
- Szomáliföld: ötezer éves barlangrajzok szorulnak "elsősegélyre"
- Megtalálták a szegedi vártemplom nyugati főbejáratát
- Szezonnyitó az Aquincumi Múzeumban!
- Maja szellemeknek áldoznak ásatások előtt a mexikói régészek
- A Stonehenge a "kőkorszaki Lourdes" lehetett?
- Válogatás a 2007. év legszebb ásatási leleteiből
- 2006 legszebb budapesti ásatási leletei
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 1,3 milliárd forintot szerzett vissza Tarr Zoltán, ennyit fizettek volna Orbán János Dénes operettjeire
- 18:21 Leégett a legelő a törökbálinti tűzvészben - sürgős segítséget kér az állatotthon
- 16:41 Ezért ne másszatok soha vonatra, villanyoszlopra! - megrázó történettel figyelmeztetnek a mentők
- 14:48 Riasztó pusztulás a Csendes-óceánon: százával halnak meg a szürke bálnák
- 13:43 Szijjártó Péter lemond parlamenti mandátumáról, a piacról kapott pozíciót
- 12:21 Meghalt Szántó Imre, a magyar ökölvívás legendás mestere
- 12:16 Magyar Péter: A Fidesz Brüsszelben azért lobbizik, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós pénzeket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


