Ásatás során bukkantak rá
Megtalálták a szegedi vártemplom nyugati főbejáratát
A szegedi vár udvarán folyó ásatás során megtalálták az egykori vártemplom nyugati főbejáratát, s arra is fény derült, hogy a 15. századi átépítésre nem pusztán esztétikai okok miatt került sor.
2010.11.18 07:00MTIA hosszú évek óta folyó feltárás során a vártemplom nyugati falának helyzete már nagyjából ismert volt, de az egykori főbejárat maradványait eddig nem sikerült megtalálni – mondta a helyszínen a szakember.
Az öt hete folyó ásatás során azonban előkerültek a kapu maradványai, amely két oldalán díszes pillérek vagy oszlopok állhattak.
A terület mélyítése során rábukkantak a templom egykori sarokpilléreinek maradványaira, s az is kiderült, az épület lábazata lényegesen vastagabb a Mátyás-kori falnál.
A 13-15. század fordulóján emelt templom nyugati oldalát a 15. századi átépítés során – amikor az oldalkápolna is elkészült – feltehetően egészen a lábazatig visszabontották, s a régi falakat pedig mintegy alapként használva húzták föl az új homlokzatot – magyarázta Fogas Ottó.
A szakemberek korábban azt gondolták, az átépítésre esztétikai okok miatt került sor, most azonban feltételezhető, valamilyen komoly sérülés érhette a templom homlokzatát – például az 1443-as földrengés során. A fal vagy leomlott vagy megrepedt, s ezért volt szükség az átépítésre – tudatta a régész.
A feltárás során – amely néhány napon belül, a rossz idő beköszöntével befejeződik – csaknem félszáz sírt is találtak gazdag mellékletekkel, pénzérmékkel, gyűrűkkel, gombokkal és kerámiatöredékekkel – mondta a szakember.

A középkori szegedi várat valószínűleg 1261 és 1280 között építették, de nem lehetetlen, hogy már voltak római kori előzményei.
Az erődítmény a századok folyamán nem épült ki végvárrá, mert az akkori ország közepén helyezkedett el.
1543-ban a törökök elfoglalták Szegedet, ekkortól a vár képe jelentősen módosult. Az erődítményben az 1668-as török alóli felszabadulást követően három tűzvész is pusztított, a 18. század végén összeomlott a vár Tisza felőli fala.
A Mária Terézia idejéből származó barokk stílusú vármaradvány felújítását 1999-ben végezték, s ekkor közvetlenül a bejárat előtt középkori falak kerültek elő. Így elkezdték el a régészeti leletmentést, és a várudvar közepén a középkori templom feltárását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


