A Debrecen kiharcolta az ellenfelek tiszteletét
BL: Győzni jött, de tart a Debrecentől a Lyon
A Debrecen labdarúgócsapata már Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában kiharcolta az ellenfelek tiszteletét, így a keddi rivális, az Olympique Lyon is tart egy kissé a magyar bajnoktól.
2009.09.28 18:49MTI"Alaposan felkészültünk a Debrecen játékából - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Claude Puel, klubmenedzser. - Rendkívül szervezett, taktikus együttes a vendéglátónk, igazi csapat, melyben mindenki egymásért küzd. A magyar bajnok veszélyes, kőkeményen védekezik, nem hiszem, hogy túl sok helyzetünk lenne majd." A szakember szerint a DVSC-nek komoly előnyt jelent, hogy teltház előtt léphet pályára.
Hugo Lloris, a Lyon kapusa is nehéz találkozóra számít: "Szeretnénk ma este megfelelően felkészülni, hiszen jó csapat a Debrecen, ezt be is bizonyította Liverpoolban, mindenképpen tartanunk kell tőlünk. Győzni szeretnénk, de biztos vagyok abban, hogy csak akkor nyerhetünk, ha teljes erőbedobással játszunk, s ugyan nem nagyon ismerjük a hazai játékosokat, kemény meccsre számítok."
A Lyon várható kezdőcsapata: Hugo Lloris - Anthony, Réveillere, Cris, Jérémy Toulalan, Aly Cissokho - Jean Makoun - Francois Clerc, Miralem Pjanic, Kim Källström - Sidney Govou, Bafétimbi Gomis.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


