Tíz perc alatt döntőbe jutott a MU

BL: Porig alázta a Manchester az ágyusokat

Elsőként a címvédő Manchester United jutott a Bajnokok Ligája május 27-i, római fináléjába, miután a hazai 1-0-ás sikerét követően idegenben 3-1-re győzte le az Arsenalt az elődöntő visszavágóján.

2009.05.06 08:05MTI

A Vörös Ördögök alig több mint tíz perc alatt kivívták a döntőbe jutást, ugyanis a 8. percben Park Dzsi Szung használt ki egy hatalmas védelmi hibát, majd három perccel később az aranylabdás Cristiano Ronaldo távoli szabadrúgását nézte el Almunia, a hazaiak kapusa. 

Az Ágyúsoknak így négy gólt kellett volna szerezniük a továbbjutáshoz, ehelyett a második félidőben egy mintaszerű, gyors ellentámadásból Ronaldo adta meg a kegyelemdöfést a londoniaknak. A szépségtapaszt van Persie büntetőből szerzett gólja jelentette a hazaiaknak, míg a vendégek egyetlen bánata az lehet, hogy a kiállított Darren Fletcher nem játszhat a döntőben. 

Amennyiben a Manchester győz a fináléban, akkor a BL 1992 óta íródó történetében az első csapat lesz, amelynek sikerül a címvédés. Sir Alex Ferguson együttese a mostani sikerrel 26 mérkőzésre növelte veretlenségi rekordját a BL-ben, míg az Arsenal 24 BL-meccs után először kapott ki otthonában. 

Legutóbb ez a bravúr a Chelsea-nek sikerült 2004-ben - még az Ágyúsok előző stadionjában, a Highburyben. BL, elődöntő, visszavágó: Arsenal (angol)-Manchester United (angol) 1-3 (0-2)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.