Egyszer rezdült a háló az Old Traffordon
Bajnokok Ligája - Egygólos előnyt szerzett a Manchester United
A címvédő Manchester United hazai pályán egygólos előnyre tett szert az Arsenallal szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, szerdán.
2009.04.30 07:27MTIA győztes gólt John O'Shea szerezte a 17. percben. A találkozó 67. percében csereként beállt Ryan Giggs 800. alkalommal szerepelt a Vörös Ördögök színeiben. A 35 éves walesi középpályás a tavalyi BL-döntőn döntötte meg Bobby Charlton 758 meccses csúcsát.
Az első percek "ismerkedése" után a manchesteriek nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, és O'Shea révén hamar megszerezték a vezetést. Ettől megzavarodtak az Ágyúsok, a hazaiak pedig sorra dolgozták ki a helyzeteket, s a vendégek Almunia hatalmas bravúrjainak köszönhetik, hogy nem nőtt a különbség. A félidő hajrájára sikerült rendeznie sorait az Arsenalnak, s ekkor szabadult ki a címvédő szorításából.
A második játékrész színvonala már elmaradt az első félidőben látottaktól, de az iram így is nagy volt, de a kapuk már kevésbé forogtak veszélyben. A MU-nak megfelelt az 1-0-ás eredmény, míg az Arsenal ezúttal nem volt képes gólveszélyesen futballozni, így nem esett több gól, melynek révén egyik csapat sem várhatja kényelmes helyzetből a visszavágót.
BL, elődöntő, első mérkőzés:
Manchester United (angol)-Arsenal (angol) 1-0 (1-0)
gól: O'Shea (17.)
A visszavágót jövő kedden rendezik Londonban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


