Siker
Ivánka Laurát 15 évesen a világ egyik legrangosabb vízügyi versenyén díjazták
Miközben itthon alig kapott figyelmet a sikere, a 15 éves magyar diáklány Stockholmban, Viktória svéd koronahercegnőtől vehette át kiválósági diplomáját egy olyan találmányért, amely a tengerek műanyagszennyezése ellen kínál megoldást.
2026.08.29 06:43ma.huRangos nemzetközi elismerést szerzett a mindössze 15 éves Ivánka Laura a Stockholm Junior Water Prize versenyén, amelyen 15 és 20 év közötti fiatalok mutatják be a vízzel és annak védelmével kapcsolatos innovációikat.
A magyar középiskolás a stockholmi díjátadó gálán személyesen Viktória svéd koronahercegnő kezéből vehette át kiválósági diplomáját.
Laura a DIVE&CLEAN elnevezésű projektjével érdemelte ki a szakmai zsűri elismerését. Ötletének lényege egy tengerfenéken elhelyezhető tárolórendszer, amelybe a búvárok merülés közben közvetlenül összegyűjthetik a víz alatt talált hulladékot.
A megoldás egyik legfontosabb célja, hogy a műanyag hulladékot még azelőtt eltávolítsák a tengeri környezetből, hogy az aprózódni kezd és mikroműanyaggá válik. A rendszer egyúttal megkönnyítheti a búvárok munkáját is, hiszen nem kell minden egyes összegyűjtött hulladékdarabot magukkal vinniük a felszínre.
A projekt mögött komoly személyes tapasztalat is áll. Ivánka Laura nyolcéves kora óta búvárkodik, emellett versenyszerűen szörfözik, érdeklődésének középpontjában pedig a tengerbiológia és a környezettudomány áll.
És ezzel még messze nincs vége. Robotikával is foglalkozik, fiatalabb diákokat mentorál, önkénteskedik, valamint iskolai színházi produkciók látványtervezésében és díszleteinek elkészítésében is részt vesz.
A stockholmi elismerés azért is figyelemre méltó, mert Laura a mezőny legfiatalabb korosztályába tartozva mérette meg magát egy nemzetközi versenyen, ahol akár húszéves fiatalok projektjeivel is versenyezhetett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:55 14 milliót fizettek egy állítólag AI-val készült dokumentumért Győrben
- 13:43 Férfi egyházi vezetők is beleszólnak a szívhangrendeletbe
- 11:14 Gyurkó Szilvia: a gyermekvédelmi rendszer már csak nevében látja el a feladatát
- 10:06 Gyurkó Szilviát sokan a gyermekvédelem reményeként ünneplik, de egy gyászoló anya hónapok óta várta a segítségét
- 10:02 Riasztó adatokat hozott nyilvánosságra a kormány a gyermekvédelmi rendszer állapotáról
- 8:59 Sokkoló látvány a Mátrában - Kiszáradt a legmagasabb hegyi tavunk is!
- 6:53 Munkagépek jelentek meg a Natura 2000 területen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


