Állatvédelem
Több mint 80 millió forintnyi piócát próbált Magyarországra csempészni egy török férfi
Nem mindennapi szállítmány akadt fenn a röszkei határátkelőn: 3209 élő piócát próbáltak engedély nélkül behozni az országba, az állatok természetvédelmi értéke meghaladja a 80 millió forintot.
2026.08.28 14:37ma.huRendkívüli állatcsempészeti ügy felderítésében segített a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa a röszkei határátkelőhelyen. Egy török állampolgár több ezer piócát próbált engedély nélkül Magyarországra behozni.
Krnács György természetvédelmi őrkerület-vezető szakértő bevonásával a helyszínen kezdte meg az állatok azonosítását. A több órán át tartó vizsgálat során megállapították, hogy a szállítmány magyar nadályokból, más néven márványos orvosi piócákból (Hirudo verbana) áll.
Összesen 3209 példányt foglaltak le, amelyek megőrzését a Szegedi Vadaspark vállalta.
A számok önmagukban is elképesztőek. A magyar nadály az Európai Unióban közösségi jelentőségű faj, egy példány természetvédelmi értéke 25 ezer forint. A lefoglalt piócák együttes természetvédelmi értéke így 80 millió 225 ezer forint.
A faj ráadásul a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény, vagyis a CITES II. függelékében is szerepel. Kereskedelmi célú behozatala és kivitele ezért megfelelő engedélyekhez kötött, amelyekkel a szállítmányt behozó férfi nem rendelkezett.
De mire kellett valakinek több mint háromezer pióca?
A Kiskunsági Nemzeti Park tájékoztatása szerint az állatokat az értékesítésük után feltehetően hirudoterápiára, azaz piócakezelésre használták volna.
A különös szállítmány azonban nem jutott tovább Röszkénél: mind a 3209 piócát lefoglalták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
- 12:14 Előre megásták a sírját a 12 éves Bogáncsnak - az utolsó pillanatban mentették meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


