Ritmikus Gimnasztika Világkupára készül
Jól sikerült Vass Dóra főpróbája a moszkvai Grand Prix-en
Nagyon jól sikerült a március 6-8. között megrendezendő, első magyar felnőtt Ritmikus Gimnasztika Világkupára készülő Vass Dóra főpróbája a moszkvai Grand Prix-en: karikával 5. helyen jutott fináléba, ahol végül 7. lett.
2009.03.01 18:50ma.hu - Fotó: sportfmA 25 ország 31 versenyzőjét felvonultató viadalon Vass Dóra először mutatta be versenyen új gyakorlatait: kedvenc szerével, a karikával az előzetes várakozásokat messze felülmúlva az 5. helyen került döntőbe 25.325 ponttal.
A többi szeren is jól teljesített: szalaggal 11. ( 23.9), kötéllel 12. (23.35), labdával pedig 14. (23.6) lett.
Összetettben 96,175 ponttal az előkelő 13. helyet szerezte meg az olimpiai és világbajnokokat felvonultató mezőnyben.
A vasárnapi fináléban nem volt teljesen hibátlan karikagyakorlata, így 23.9 ponttal végül a 7. helyen végzett, de edzője, Érfalvi Nóra így is óriási teljesítménynek tartja a döntőbe jutást.
És hogy nemzetközi szinten is számolnak a magyar versenyzővel, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy felkérték a gálán való szereplésre is.
Vass Dóra nem is remélte, hogy döntőbe kerülhet, már ennek nagyon örült. "Az pedig külön megtiszteltetés, hogy felkértek a gálán való szereplésre, orosz koreográfusom egy speciális, szer nélküli bemutatót állított össze, egy kesztyű van a kezemen, az azzal való előadás játssza a főszerepet. A magyar közönség egyébként ezt a gálaszámomat is láthatja majd a magyar Vk-n.”- árulta el a sportoló.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06