Redukált célok Fehérváron
Most már a 9. hely a tét az Alba Volán számára
Mivel eldőlt, hogy nem juthat be a nyolccsapatos rájátszásba az Alba Volán az osztrák jégkorong-bajnokságban, a módosított célkitűzés most már a kilencedik, azaz az utolsó előtti hely kiharcolása a székesfehérvári együttes számára.
2009.01.28 12:49MTIId. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató az MTI-nek elmondta: jól rajtolt ugyan a csapat, a hosszú szezon közben azonban jöttek a gondok - eltiltások, sérülések -, és következett egy nagy hullámvölgy. "Mostanában megint jól megy, ám korábban annyi pontot vesztettünk, hogy a vége felé már nem volt esélyünk a playoff-ba jutni. Az előző szezonban, amikor újoncok voltunk, mi lettünk a tízedikek, most eggyel előrébb akarunk lépni" - fogalmazott Ocskay.
Az 54 fordulós alapszakaszból még három kör van hátra, az első nyolc csapat már biztosította helyét a rájátszásban. Az Alba Volán jelenleg kilencedik 41 ponttal, jobb gólkülönbségével előzi meg a Ljubljanát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06