Tartalékosan a Jesenice otthonában
Nehéz meccs vár az Alba Volánra
Annak ellenére, hogy keményen küzdött, a Linz ellen alulmaradt az Alba Volán. A csapat helyzete tovább nehezült, hiszen meghatározó emberei nélkül kellene pontot szereznie Jesenicében.
2009.01.20 08:41albavolanhockey"Kedden 5-1-re legyőztük őket, így vitán felül áll, hogy a szokottnál is keményebben fognak dolgozni a visszavágásért. A Grazot megverték, így az önbizalmuk is rendben van. De természetesen igyekszünk versenyképesek lenni Szlovéniában." - mondta Ted Sator vezetőedző.
Az Alba Volán dolgát ismét megnehezíti a sérülés- és betegséghullám. "Jó úton voltunk, hogy a Linz ellen is egy vagy két pontot szerezzünk, de ha rövid a kispadunk, az igen nehézzé teszi az élcsapatok elleni győzelmet." - mondta a mester.
Nathan Martz minden bizonnyal visszatér, és talán Jason Guerriero is, ám újabb játékosok betegedtek meg, így közel sem teljes csapattal veszi fel a küzdelmet a Volán. A kezdőcsapatot kedden hirdeti ki a szakmai stáb, de az már most vélhető, hogy Hetényi Zoltán áll majd a kapuban.
A vezetőedző elégedett a csapat múlt heti teljesítményével. "Jó hetet zártunk, négy pontot szereztünk. Azon vagyunk, hogy a lehető legjobban teljesítsünk a folytatásban is, és minél több pontot gyűjtsünk össze a szezonzárásig." - húzta alá Ted Sator.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


