Kézi-hullámvasút
Drámai döntetlen a svédek ellen - 10 másodpercen múlt
Mint ismeretes, már a középdöntőknél jár a magyar férfi kézilabda válogatott, és Skaliczki László együttese a svédek ellen lépett pályára.
2008.01.23 07:00nb1.huAz első félidőben javarészt a mieinknél volt az előny, olykor három góllal is elmentünk, ami főleg a remek átlövői teljesítménynek volt köszönhető: Laluska és Ilyés is pontosan céloztak. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ha Fazekas nem véd ilyen remekül - legalább 4 ziccert fogott, összesen 11 védett lövés -, akkor nem állt volna olyan jól a mieink szénája.
A félidő végén azonban egy-két buta szabálytalanságnak, és az ebből következő kiállításnak köszönhetően egy gólra felzárkóztak a "Háromkoronások", de az utolsó szó a miénk volt, Nagy László emberhátrányban is bevette a 40 éves, a sportág története egyik legnagyszerűbb kapusa, Svensson a kapuját (16-14).
A második játékrészben azt is megmutatták fiaink, hogyan kell kézilabdázni, majd azt is, hogyan nem. A 40. percig tovább tartottuk 2-3 gólos előnyünket (20-17), akkor azonban jött a szokásos magyar rövidzárlat, és röpke 5 perc alatt máris a svédeknél volt az előny (20-24).
Szerencsére gyorsan elmúlt a rövidzárlat, a végére összekapták magukat a mieink, és úgy lett 27-27 a vége, hogy a sárgák 10 másodperccel a vége előtt dobták egyenlítő góljukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


