Öröm után bú
Nem bírt válogatottunk a németekkel
A magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolok felett aratott bravúros győzelemmel biztosan óvatosságra és odafigyelésre intette a németeket, még ha ők is a világbajnoki cím védői.
2008.01.20 11:41nb1.huA találkozón végül nem született meglepetés, 28-24-re győzött Heiner Brand együttese, amely főleg az utolsó negyedórában nyújtott meggyőző teljesítményt. A mienk a négygólos vereség ellenére egyáltalán nem kárhoztattak az áldozati bárány szerepébe, végig jól küzdöttek.
Ilyés és Laluska viszonylag jó százalékkal fejezte be az akciókat, Gál remekül tette a dolgát, de a védekezésünk azért hagyott némi kívánnivalót maga után. Ma nem Puljezevic, hanem Fazekas állt a magyar kapuban, vélhetően azért, mert ő a Bundesligában szerepel, tehát jobban ismerheti a német átlövőket. A Gummersbach hálóőre végül jól védett, de olykor a társak hozták kiszolgáltatott helyzetbe.
Skaliczki László (szövetségi kapitány): - Görcsösen játszottunk, futómennyiségben fölénk kerekedett a német együttes, mely végig jól kontrázott. Az átlövősorunk ma nem nyújtott kimagasló teljesítményt. Néha félénken és gyengén játszottunk. A védelmünk közepe nem volt megfelelőképpen megszervezve, a játékunk lassú volt, és a széleket nem tudtuk megfelelően kihasználni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


