Vétség
Dopping: ha a B próbán is elbukik a magyar kajakos, utána derülhet ki a neve
Az idei válogatóversenyeken összesen 50 sportolót ellenőriztek a szakemberek, és a második olimpiai válogatóversenyen levett minták közül a Magyar Antidopping Csoporttól keddi értesítése szerint egy minta pozitív lett.
2016.07.06 10:18MTIEgyelőre nem beszélünk doppingvétségről, a sportoló kérheti a B próba elvégzését, s ha az igazolja az A minta eredményét, akkor lehet nyilvánosságra hozni a vétkes sportoló nevét - mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az M1 aktuális csatornán szerdán reggel, miután kedden kiderült, hogy kajak-kenuban egy versenyző mintája pozitív lett.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) közleményben tudatta, hogy a második olimpiai válogatón elvégzett tesztek közül az egyik pozitív eredményt hozott. Az MKKSZ jelezte, hogy azonnali hatállyal felvette a kapcsolatot a versenyzővel, aki nem járult hozzá nevének nyilvánosságra hozatalához. Az MKKSZ a doppingeljárás hivatalos elindításáig további nyilatkozatot nem kíván tenni.
Tiszeker Ágnes a televíziós interjúban beszélt a Rio de Janeiró-i doppinglabor működési engedélyének felfüggesztéséről is. Ahogy fogalmazott: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), nagyon helyesen, folyamatosan ellenőriz, s ha megbízhatatlannak ítél egy labort, azt felfüggeszti.
"Ez történt most Rióban is. Ezzel együtt szerintem vissza fogja kapni a működési engedélyt, mert óriási költséggel járna, ha az olimpia alatt a mintákat Európába vagy Montrealba kellene szállítani elemzésre" - mondta a MACS vezetője. Emlékeztetett: ugyan a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság alatt is Lausanne-ba szállították a mintákat, mert akkor is fel volt függesztve a riói labor működése, ebben az esetben ez szerinte nehezen lenne kivitelezhető, mert közel 7000 mintát kell 24, illetve 48 órán belül kiértékelni. Úgy gondolja, hogy európai laborokból megerősítik a riói szakember-gárdát, s így az ottani labor visszakapja az akkreditációját az augusztusi ötkarikás játékok kezdetéig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06