Doppingvétség
B-próba: a kézilabdás Orbán Annamária négyéves eltiltást kapott
2016. március 1. napjától négy évig nem játszhat, sem szervezett edzésen, sem edzőtáborban nem vehet részt, és sportszakemberként sem tevékenykedhet. A határozat nem jogerős.
2016.04.20 12:47MTIDoppingvétség miatt négyéves eltiltást kapott Orbán Annamária, a női kézilabda NB I-ben szereplő Siófok KC irányítója.
A magyar szövetség (MKSZ) honlapján olvasható döntés szerint Orbán 2016. március 1. napjától négy évig nem játszhat, sem szervezett edzésen, sem edzőtáborban nem vehet részt, és sportszakemberként sem tevékenykedhet. A határozat nem jogerős.
Az MKSZ március 3-án jelentette be, hogy az etikai és fegyelmi albizottsága doppingvétség elkövetésének alapos gyanúja miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a 34 esztendős Orbán játékengedélyét. A székelyudvarhelyi születésű, korábbi 16-szoros magyar válogatott játékos ezután kérte a második, úgynevezett B próba elvégzését, ezért most született meg a döntés az eltiltásról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


