Fico elleni merénylet
Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
A bíróság döntése egyelőre nem jogerős.
2024.05.18 14:02MTIVizsgálati fogságba helyezte szombati döntésével a bazini (Pezinok) székhelyű speciális bíróság a Robert Fico miniszterelnök ellen szerdán elkövetett fegyveres merénylettel gyanúsított és a támadást követően a helyszínen őrizetbe vett, lévai illetőségi Juraj C.-t.
A mintegy két órán át tartó döntéshozatali folyamatot követően a gyanúsított vizsgálati fogságba vételét a szökés, illetve a bűntevékenység folytatásának lehetőségével indokolta a bíróság a TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint.
A bíróság döntése egyelőre nem jogerős.
A gyanúsított korábban - a rendőrségi kihallgatás során - beismerte tettét.
A rendőrség csütörtökön indította meg az eljárást a feltételezett elkövető ellen, akit védett személy ellen előre kitervelt gyilkosság kísérletével gyanúsítottak meg. Ezért a bűncselekményért a szlovák törvények szerint 25 évig vagy akár életfogytiglan tartó szabadságvesztés is kiszabható.
Sutaj Estok belügyminiszter korábban elmondta: az elkövető indítékait vizsgálva egyértelművé vált, hogy politikailag motivált cselekményről van szó.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06