Politikai vita a botrányos mérközés miatt
DAC-Slovan: büntetések a két csapatnak, zártkapus meccsek Dunaszerdahelyen
A Szlovák Labdarúgó Szövetség (SFZ) fegyelmi bizottsága sorozatos szurkolói rendbontásért, valamint a Slovan Bratislava elleni bajnokin tapasztalt rendezői hiányosságokért 80.000 koronára (696 ezer forint) büntette a Dunajska Streda csapatát.
2008.11.07 12:07MTIA szerdahelyieknek ezen kívül a 16. és a 18. fordulóban sorra kerülő hazai mérkőzésüket zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk. A magyar szurkolókkal szembeni rendőri fellépés miatt politikai vihart is kavart találkozó után a vendég Slovannak is fizetnie kell, méghozzá 100.000 koronát. Az indoklás szerint szurkolói a november 1-jei találkozón sportszerűtlenül viselkedtek, füstbombákat és egyéb tárgyakat dobtak be a pályára.
Stefan Kridla, a fegyelmi bizottság elnöke kijelentette: nem foglalkoztak a rendőrségi akcióval. A 4-0-ás pozsonyi sikerrel végződött meccs - amelyre mintegy ezer magyarországi drukker utazott el - a 15. percben félbeszakadt és negyedóráig állt a játék, amikor a rendőrök behatoltak a magyar szurkolók szektorába. Többen megsérültek, egy nézőt mentőhelikopterrel vittek kórházba.
A találkozó után Magyarországon több helyszínen tüntetésekre került sor, a budapesti szlovák nagykövetség előtt elégették a szomszédos ország zászlaját, a szurkolók most szombatra is meghirdettek egy demonstrációt. A magyar kormány azonnali, minden részletre kiterjedő vizsgálatot kért az illetékes szlovák hatóságoktól a rendőri fellépés jogszerűségéről. Az eset megítélésével kapcsolatos politikai vita azóta is tart.
Kapcsolódó írások:
- Pánikoló szlovák politikusok: a nagymagyar soviniszták az államhatár elfoglalását akarják
- Megsérült egy rendőr a szlovák nagykövetségnél
- Dunaszerdahely: egyelőre semmilyen videofelvétel nem igazolja a szlovák rendőrséget
- Szlovákia rendőrfőkapitánya csak tisztességes futballrajongókat és rendbontókat látott
- A szlovákok szerint videó van arról, hogy szurkolók fizikai erőszakot alkalmaztak
- Futballbotrány: a szlovák államfő azonosul a rendőrök dunaszerdahelyi fellépésével
- Draskovics: a szlovák fél válasza egyelőre nem oszlatta el a kételyeket
- SZDSZ és MSZP a szlovákiai rendőri fellépésről
- Demonstráció a szlovák nagykövetség előtt - lezárják a Stefánia utat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


