Szlovák politikusok Budapest közbelépését sürgetik
Pánikoló szlovák politikusok: a nagymagyar soviniszták az államhatár elfoglalását akarják
Ján Kubis szlovák külügyminiszter védelmébe vette a szombati dunaszerdahelyi rendőrattak résztvevőit és azt követelte, hogy Budapest szedje ráncba a szlovák nagykövetség előtt tüntetőket.
2008.11.07 08:19MTI"Mi komoly büntetéssel sújtjuk a rasszista és a fasiszta megnyilvánulásokat, nemkülönben az olyan természetű nacionalizmust, melynek hirdetőit a magyarok szabadon hagyják az utcán menetelni" - idézte a Kubist csütörtökön a SITA hírügynökség. Csütörtökön ismét hallatta hangját a magyarellenes kormánypárti Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke.
Arra reagált, hogy a Jobbik a magyar-szlovák határátkelők félpályás útlezárására készül. "Nem tudom, minek kell még történnie ahhoz, hogy a magyar kormány végre lépésre szánja el magát" - mondta Slota, akit szintén a SITA idézett. "Nyomatékosan felszólítom a Szlovák Köztársaság kormányát, elsősorban a külügyminisztert, hogy egyértelműen tegye fel a kérdést magyar kollégájának: mit akar kezdeni a magyar kormány a budapesti utcákon menetelő újfasiszta és nagymagyar sovinisztákkal, akik az államhatár elfoglalásával akarnak csatlakozni Európához".
A magyar-szlovák határszakaszon átvezető húsz út félpályás lezárásával kapcsolatos tervekre reagálva Robert Kalinák belügyminiszter leszögezte: a szlovák törvényeknek megfelelően fognak eljárni, "elvégre a schengeni térségben vagyunk. Üdvözlünk minden békés szándékkal érkezőt, de aki a Szlovák Köztársaság területén megsérti a szlovák törvényeket, azzal a rendőrség a szokásos módon fog eljárni". Kalinák - a SITA beszámolója szerint - emlékeztetett arra, hogy Szlovákiában nincs olyan jogszabály, amely az útlezárás bármilyen módját megtűrné.
Kapcsolódó írások:
- Dunaszerdahely: egyelőre semmilyen videofelvétel nem igazolja a szlovák rendőrséget
- Szlovákia rendőrfőkapitánya csak tisztességes futballrajongókat és rendbontókat látott
- A szlovákok szerint videó van arról, hogy szurkolók fizikai erőszakot alkalmaztak
- Futballbotrány: a szlovák államfő azonosul a rendőrök dunaszerdahelyi fellépésével
- Draskovics: a szlovák fél válasza egyelőre nem oszlatta el a kételyeket
- SZDSZ és MSZP a szlovákiai rendőri fellépésről
- Demonstráció a szlovák nagykövetség előtt - lezárják a Stefánia utat
- A hideg magyar-szlovák viszony tükröződött a futball mérkőzésen
- A szlovák parlament el akarja számoltatni a helyi magyar pártot
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06