Fel kell lépni a szlovákiai magyarokért
SZDSZ és MSZP a szlovákiai rendőri fellépésről
A miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva az SZDSZ és az MSZP felszólalója is kitért a szombati szlovákiai rendőri fellépésre hétfőn a parlamentben.
2008.11.03 14:27MTIKóka János (SZDSZ) napirend előtti felszólalásában a szombati, szlovákiai, dunaszerdahelyi rendőri fellépésről azt mondta, hogy az a legsötétebb tisói éveket idézte.
Az SZDSZ frakcióvezetője hozzátette ugyanakkor: karakteresen kell fellépni a magyarországi szlovák kisebbség védelme érdekében, illetve a magyar nacionalisták határon túli provokációi ellen. Kijelentette: akik Pilisszentkereszten "náci feliratokat" rajzolnak a házakra, azok semmivel sem jobbak, mint akik Szlovákiában teszik ugyanezt a magyarokkal szemben. Göndör István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese szintén napirend előtti felszólalásában dunaszerdahelyi események kapcsán azt mondta, hogy egy felelős kormány megvéd és mindent megtesz azért, hogy ne a szélsőségesek irányítsák a két ország viszonyát. Gyurcsány Ferenc szerint azért van szükség a Dunaszerdahelyen a hétvégén történtek kivizsgálására, mert nem világos, mi volt a magyar szurkolók bűne: elkövettek-e olyan rendbontást, amelyre ez volt a jogszerű és arányos rendőri válasz, vagy az volt az ok, hogy magyarok voltak.
A miniszterelnök hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: jó lenne hinni, hogy nem a magyarságuk volt a szurkolók bűne. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a képeken nem látták nyomát olyan rendbontásnak, ami ilyen brutális rendőri beavatkozástindokolt volna.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, a kormány arra vár magyarázatot, miért volt szükség erre "a képeken brutálisnak tűnő, az arányosság és a szükségesség tekintetében sok kérdést felvető" rendőri beavatkozásra. Szerinte ugyanakkor a saját házunk táján is söpörni kell, mert az nincs rendben, hogy szlovák zászlót égetnek egy rendezvényen Magyarországon. A szlovákiai Dunaszerdahelyen többen megsérültek és több tucat szurkolót előállított a rendőrség szombaton, miután botránysorozat kísérte a helyi labdarúgó csapat és a végül négy góllal győző pozsonyi Slovan Bratislava mérkőzését. A meccsre mindkét csapat hívei és a rendfenntartó erők is "rákészültek". Internetes fórumokon már napokkal korábban elterjedt, hogy a pozsonyi ultrákat cseh és lengyel szurkolók "segítik" majd. Magyarországról több klub - így a Ferencváros - drukkerei, összesen mintegy ezren próbáltak eljutni Dunaszerdahelyre.
A hatóságok több mint ezer rendőrt vezényeltek ki, akiket biztonsági őrök is segítettek, s készültségbe helyezték a vasúti rendőrséget is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


