Vívó vk
Bronzérmes a férfi párbajtőrcsapat Párizsban
Imre Géza szombati egyéni harmadik helye után vasárnap a magyar csapat is bronzérmet nyert a férfi párbajtőrözők párizsi világkupaversenyén.
2016.05.22 16:51MTIAz Imre, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter négyes a viadal honlapja szerint a csehek elleni 38-31-es győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe, ahol egy tussal, 39-38-ra verte a spanyolokat. Az elődöntőben viszont 45-41-re kikapott a franciáktól. Jórészt az ellenfélnél volt az előny, de Imre a hetedik párban egyenlített, az utolsó két asszót ugyanakkor megint csak a franciák nyerték, két-két tussal. A bronzmérkőzésen aztán simán, 36-20-ra győzték le a magyarok az izraelieket.
A válogatott az olimpián ugyanilyen összeállításban vív majd úgy, hogy Somfai tartalék lesz. Egyéniben Imre, Boczkó és Rédli léphet pástra Rióban.
A női párbajtőrcsapat - melyben az olimpiai induló Szász Emese, valamint Budai Dorina, Révész Julianna és Kun Anna kapott helyet - hatodik lett az olaszországi vk-n, Legnanóban. A magyar együttes a legjobb 16 között 37-28-ra győzött az amerikaiak ellen, aztán 42-37-es vereséget szenvedett az észtektől a negyeddöntőben. A folytatásban előbb 37-35-re verte a franciákat, végül 32-26-ra kikapott az olaszoktól.
A Lupkovics Dóra, Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Jeszenszky Szilvia összeállítású tőrválogatott kilencedik lett Tauberbischofsheimben. A magyarok a negyeddöntőbe jutásért 43-35-re kikaptak a lengyelektől, utána viszont kétszer győztek: 45-22-re verték az osztrákokat és 45-30-ra a japánokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06