Blatter érvei ellenére is
A palesztinok fenntartják kérelmüket Izrael FIFA-tagságának felfüggesztéséről
A palesztinok Joseph Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének kérése ellenére is fenntartják követelésüket, hogy május 29-én a tagországok szavazzanak Izrael FIFA-tagságának felfüggesztéséről.
2015.05.20 16:27MTIA FIFA vezetője szerda délután Rámalláhban Dzsibril Radzsúbbal, a palesztin szövetség elnökével találkozott, aki kijelentette, nem vonják vissza az izraeli szövetség felfüggesztésére vonatkozó kérésüket, amit a szervezet következő kongresszusán kívánnak szavazásra bocsájtani.
Radzsúb elutasította Blatter javaslatát, hogy Izrael és a Palesztin Hatóság válogatottja játsszon egymással egy barátságos mérkőzést Zürichben, mert válasza szerint ehhez még nem értek meg a feltételek.
A palesztinok a sportolóik elé gördített - a Gázai övezet és Ciszjordánia közötti - utazási nehézségekre, valamint sporteszközök importkorlátozására és külföldi sportolók, illetve csapatok fogadásának akadályozására hivatkozva kérték az izraeli tagság felfüggesztését. Az izraeliek ugyanakkor azt állítják, hogy nem tehetnek a biztonsági okokból meghatározott utazási és importkorlátozásokról.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerda reggel találkozott Blatterral és bemutatta a palesztinok panaszainak orvoslására tett jeruzsálemi javaslatokat. Megígérte, hogy személyesen részt vesz a két ország közötti barátságos mérkőzésen, továbbá arra kérte a FIFA elnökét, hogy akadályozza meg a "sport politizálását", ami szerinte tönkreteheti a szervezetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06