Harmadik évforduló
Már három sportegyesületet támogat a Mercedes-Benz
A gyár harmadik évfordulójára a három modell mellé háromra bővítette a sport területén támogatott egyesületek számát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
2015.04.20 12:19MTIA kosárlabda- és a labdarúgó-akadémia mellett ettől az évtől a Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületét is szponzoráljuk - jelentette be Matthias Buchmüller ügyvezető igazgató a hétfőn, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta: a gyermekek jelentik a jövőt, s a gyár által támogatott akadémiák komoly sikereket értek el, amióta szponzorálják azokat. Matthias Buchmüller örömét fejezte ki, hogy a jövőben olyan tehetség sikeréhez is hozzájárulhatnak, mint Boronkay Péter, többszörös világbajnok paratriatlonos.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere utalt a Mercedes-Benz jelmondatára - "Legjobbat vagy semmit" -, amit szerinte a városnak és a támogatott sportegyesületeknek is a magukévá kell tenniük. Fontos üzenetnek nevezte a cég kecskeméti gyárának társadalmi szerepvállalását, valamint a sporttámogatások mellett a közelgő Föld Napjához kapcsolódó faültetési akcióját is.
Ivkovicné Béres Tímea, a Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai igazgatója, a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia vezetője megtiszteltetésnek nevezte, hogy a vállalat kecskeméti gyára két évvel korábban az akadémia támogatása mellett döntött. Azóta a kosárlabdázó gyerekek száma 610 főre emelkedett, 36 csapat egységes szerelésben játszik, belföldi és külföldi tornákon is részt vehettek az akadémia csapatai - tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy az akadémia az elmúlt két évben hat kecskeméti iskola tornatermét és öltözőjét újította fel, a város önkormányzatával karöltve.
S. Juhász Attila, a Kecskeméti TE Labdarúgó Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a Mercedes-Benz támogatásának köszönhetően több fiatal futballista is tagja a korosztályos válogatottnak, valamint már az NB I-es csapatban is több olyan játékos bemutatkozhatott, akik az akadémián nevelkedtek. Hozzátette, a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia keretében, a képzési körbe tartozó ifjúsági csapatoknál több mint 600 labdarúgó edz napi rendszerességgel.
Boronkay László, a Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesületének alelnöke elmondta, hogy a 2002-ben alakult szervezetben hat szakosztályában 44-en sportolnak, ezért komoly segítséget jelent számukra a most bejelentett támogatás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06