Margaret Hoelzer súlyos titka!
Szexuálisan zaklatták gyerekkorában az úszóvilágbajnokot
Szexuálisan zaklatták gyermekkorában Margaret Hoelzer világbajnok amerikai úszónőt.
2008.09.17 07:48MTIA pekingi olimpián három érmet szerzett sportoló az AP amerikai hírügynökségnek kedden adott interjúban először fedte fel nyilvánosság előtt a történteket.
Ötéves lehetett, mikor az egyik barátjának apja elkezdte zaklatni. A dolog legalább két évig tartott, egészen addig, amíg Hoelzer és családja el nem költözött a környékről. "Rendszeresen átjártam hozzájuk, sokszor ott is aludtam. Arra tanítottak, hogy bízzak abban az emberben" - idézte fel a traumatikus élményeket Hoelzer.
Kislányként sokáig nem is volt benne biztos, hogy ami történik vele és amiről senkinek sem mert beszélni, az helytelen. Tizenegy éves korában mesélte el a történteket édesanyjának, még aznap este felhívták a rendőrséget; nem sokkal később letartóztatták a zaklatót.
A férfi ellen azonban nem emeltek vádat a fizikai bizonyítékok hiánya miatt (a férfi nem erőszakolta meg a kislányt), valamint a gyermek évekkel korábbi eseményekre vonatkozó vallomását illető kétségekből fakadóan. Hoelzer elmondta, bár még nem érzi úgy, hogy lezárta volna a múltat, abban biztos, hogy segíteni akar másokon.
Az úszó azért tanult pszichológiát és kriminológiát az Auburn Egyetemen, hogy közelebbről megismerje az erőszak lélektanát. Emellett régóta segíti a Nemzeti Gyermekképviseleti Központ munkáját is, amely az ilyen és hasonló esetekkel kapcsolatos jogi tanácsadással foglalkozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06