Hónapokon át molesztálta 16 éves tanítványait?
Homoszexuális zaklatással vádolják a fodrászt - erkölcsi okok miatt zárt tárgyalás
Megkezdődött a Zalaegerszegi Városi bíróságon annak az 54 éves férfifodrásznak a pere, aki ellen az ügyészség homoszexuális zaklatás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat.
2008.03.19 10:52MTIErkölcsi okok miatt a bíróság zárt tárgyalást rendelt el szerdán. Az indoklásban elhangzott, hogy a tanúkihallgatások során mind a vádlott, mind a sértettek magánéletére, családi életére, szexuális szokásaikra vonatkozó kérdések merülhetnek fel. A Megyei Főügyészség 2007 decemberében emelt vádat a férfi ellen, aki a vádirat szerint hónapokon át molesztálta tanítványait.
A 16-17 éves középiskolás fiúk kiszolgáltatottságuk miatt sokáig nem mertek senkinek sem szólni, csak 2006 novemberében mondták el az iskolában a történteket. Az ezt követő vizsgálat során a férfi tagadta az ellene felhozott vádakat, de a tanúvallomások, szakértői vélemények és szembesítések alapján bizonyíthatóvá vált, hogy az 54 éves férfi 2005 nyarától egészen 2006 novemberéig rendszeresen molesztálta a nála gyakorlaton lévő három középiskolás tanulót.
A vádirat szerint a zalaegerszegi fodrász már kezdetben is naponta többször a fésűjével csapkodta a fiúk fenekét, combját és nemi szervét, illetve fogdosta őket ruhájukon keresztül. Később már reggelenként velük együtt ment az öltözőbe, ahol a nemi szervét mutogatta nekik, az ölükbe ült és simogatta őket.
Az igazságügyi pszichológus véleménye szerint a fodrász veszélyeztette a nála tanuló középiskolások erkölcsi fejlődését. A fiúknál szexuális labilitást, frusztrációt és traumát állapított meg, ami a homoszexuális zaklatás következményeiként alakulhatott ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


