+100 kilogrammos kategória
Cselgáncs Eb - Bor nyert, Cirjenics búcsúzott
Győzelemmel mutatkozott be a +100 kilogrammos kategóriában szereplő Bor Barna, Cirjenics Miklós viszont búcsúzott a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján.
2013.04.27 13:02MTIA világbajnoki ezüstérmes, paksi Bor első meccsén az eddig csak a juniorok között jeleskedő osztrák Daniel Allerstorferrel találkozott, akit háromszor is intettek passzivitásért.
Az egyoldalú mérkőzés 4 perc 13 másodpercig tartott, amikor a 26 éves, háromszoros Eb-második magyar kirúgta riválisa lábát, amiért ippont kapott. A 100 kilogrammos Cirjenics Miklós a harmadik körben - a negyeddöntőbe jutásért - a cseh Lukas Krpalekkel szállt szembe, akiről előzőleg Toncs Péter, a 23 éves magyar versenyző edzője annyit mondott, hogy a stílusa nem fekszik tanítványának.
A balsejtelmek nemsokára beigazolódtak: a vb-harmadik Krpalek előbb vazaarit, majd szűk egy perc elteltével ippont érően vitte földre Cirjenicset, aki ezzel befejezte szereplését a Papp László Arénában. Bor Barnán kívül így már csak a 78 kilóban címvédő Joó Abigélért szoríthat a hazai közönség, aki - mivel súlycsoportjában csak tízen vannak - később kezd az Eb-n.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06