Jól indult aszombati nap
Cselgáncs Eb - két magyar sikerrel kezdtünk
A 100 kilogrammos Cirjenics Miklós és Farkas Bálint egyformán győzelemmel kezdte meg szereplését a 62. cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján a budapesti Papp László Arénában.
2013.04.27 11:49MTIA honvédos Cirjenics a bolgár Daniel Dicsevvel került szembe, és kölcsönös intések után, két perc elteltével vazaarit kapott egy dobásra. Húsz másodperccel később megismételte a mozdulatot, s az újab vazaari már ippongyőzelmet jelentett. Súlycsoporttársa, a TFSE színeiben versenyző Farkas a spanyol David Alarza Palaciosszal akaszkodott össze, és két perccel a vége előtt vazaarit érően dobta el ellenfelét, aki meg is sérült az akció során.
A spanyol a hátralévő időben már csak bicegett, bontotta a fogásokat, sorozatban kapta az intéseket, és épphogy kihúzta az öt percet. Mindkét magyar a legjobb 32 között folytatja szereplését. A 44 ország 361 cselgáncsozójának részvételével zajló Eb egyéni küzdelmeinek zárónapján még Bor Barnáért (+100 kg) és a 78 kilóban címvédő Joó Abigélért szoríthat a hazai közönség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06