Női kézilabda BL
A román sajtó a Valcea érthetetlen összeomlásáról ír
Pedig a Győr egy percig sem vezetett hazai pályán, éppen úgy, ahogy a bukaresti első mérkőzésen a házigazda Ramnicu Valcea sem.
2013.04.12 11:49MTIA román sajtó szerint érthetetlen, miért omlott össze az Oltchim Ramnicu Valcea a Győri Audi ETO KC elleni női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntő hajrájában csütörtökön.
A párharc visszavágóját a román csapat nyerte egy góllal, de a magyar együttes jutott a döntőbe, köszönhetően idegenbeli kétgólos sikerének.
A Veszprém Arénában megrendezett mérkőzésről a Gazeta Sporturilor című román vezető sportújság azt írta: "A legkeserűbb győzelem, az Oltchim a hajrában omlott össze". A lap értékelése szerint a román csapat remekül játszott 51 percen keresztül, hat gól előnye volt a hajrá kezdetén, de a végén összeestek fizikailag Jakob Vestergaard lányai, elvesztették a tisztánlátásukat, ami elegendő volt ahhoz, hogy a Győr kivívja a továbbjutást az "őrületes" végjátékban. A lap megállapította, hogy a Győr egy percig sem vezetett hazai pályán, éppen úgy, ahogy a bukaresti első mérkőzésen a házigazda Ramnicu Valcea sem.
A lap szerint a mérkőzés után "könnytenger" volt a román csapat öltözője. Cristian Gatu, a Román Kézilabda Szövetség elnöke szerint emelt fővel búcsúztak a BL-től, ugyanakkor nagyon nehéz ilyen drámai körülmények között elveszíteni a továbbjutást. Gatu szerint ez az összecsapás volt az "igazi döntő", mert a Győr és a Ramnicu Valcea a két legjobb együttes az idén BL-ben.
A Pro Sport című sportújság szerint "drámai és igazságtalan" volt a csütörtök esti mérkőzés. A lap szerint az "infarktusos hajrában" érthetetlen módon összeomlott a Ramnicu Valcea. A 22-24-es "meccsnullnál" a román csapat játékában érződött a félelem, már senki nem merte vállalni a lövéseket, ezért végül keserű győzelem született - írta a Pro Sport.
Gheorghe Tadici volt román szövetségi kapitány, a Ramnicu Valcea korábbi edzője szerint a román csapat az utolsó esélyt szalasztotta el, hogy BL-döntőt játsszon. Ezzel a klub anyagi nehézségeire utalt, ami miatt várhatóan számos játékosától megválik. Oana Manea beállóst idézik, aki szerint az utolsó öt percben elhitték, hogy már továbbjutottak, és ez végzetes hiba volt. "Nem hiszem el még most sem, hogy mi történt" - mondta.
A lap a bukás okaira próbál rávilágítani. Bulatovic gyengén játszott, de általában az átlövők nem teljesítettek a várakozásoknak megfelelően - írta a Pro Sport.
A román lapok keveset írnak a Győr játékáról, de kiemelték a Veszprém Arénában uralkodó "remek és sportszerű" hangulatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


