Nem engedik a sztárokat az olimpiára
A Barcelona nem akarja Ronaldinho és Messi olimpiai fellépését
Az FC Barcelona mindent elkövet annak érdekében, hogy se Ronaldinho, se Lionel Messi ne futballozhasson a pekingi olimpián.
2008.06.27 14:50MTIA katalán elitklub gátló szándékáról Txiki Beguiristain sportigazgató beszélt, nem először - és újfent meglehetősen goromba módon - adva tudtul: mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy akár a - Barcától különben csaknem bizonyosan távozó - brazil, akár a továbbra is alapembernek tekintett argentin klasszis hazája válogatottjában szerepelhessen az ötkarikás játékok futballtornáján, amit pedig mindkét labdarúgó szeretne.
"Rendkívül fontos időszakot élünk meg, hiszen ezen a nyáron már a selejtezőben mérkőzés vár ránk a Bajnokok Ligájában.
Minden lehetségest megteszünk azért, hogy Leo velünk legyen már július közepétől, csakúgy, mint Ronnie, ha nálunk folytatja. Nem akarjuk, hogy részt vegyenek az olimpián" - fogalmazott nagyon egyértelműen Beguiristain.
A sportigazgató hozzátette, hogy szándékukról informálták az argentin szövetséget, jelezve, hogy - álláspontjuk szerint - a nemzetközi szabályozás őket pártfogolja, amikor visszatartják Messit. A villámléptű, ördöngösen cselező szélső a maga részéről többször is leszögezte már, hogy feltétlenül ott akar lenni Pekingben az argentin válogatottban, amely az olimpiai bajnoki cím védője, bár azt is közölte, hogy végső soron azt teszi, amit klubja kíván tőle.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


