Biztonságosabb kanyart!
Barcelonai változások
A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezete (GPDA) arra szólította fel a Nemzetközi Automobil Szövetséget, hogy növelje meg a barcelonai versenypálya kilences kanyarját szegélyező bukóteret, Heikki Kovalainen hatalmas balesetét követően.
2008.05.02 15:51f1vilag.huA McLaren finn versenyzője a csodával határos módon, karcolások nélkül megúszta a Spanyol Nagydíjon történt hatalmas balesetét, mikor a kilences kanyarban defektet kapott autója, és nem kevesebb, mint 220 km/h-s sebességgel, nyílegyenesen a gumifalba fúródott, amely teljesen maga alá temette.
Kovalainen ugyan elővigyázatosságból az éjszakát a kórházban töltötte, minden jel arra utal, hogy gond nélkül részt vehet a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon. Annak ellenére, hogy a finn versenyző sérülés nélkül megúszta az esetet, a GPDA igazgatója, Mark Webber elmondta, valószínűleg felszólítják majd az illetékeseket, hogy változtassanak a kanyart övező bukótéren.
"Nagyobb bukótér kell a kanyarba" – mondta Webber, aki mindent megtesz azért, hogy biztonságosabbak legyenek a pályák a Forma-1-ben. "Bourdais is bukott egyet ebben a kanyarban a teszteken, így meg kell vizsgálnunk a helyzetet. A kanyar kijáratánál elégséges a bukótér, ám a bejárati íven változtatásra van szükség. Ha valami problémád van, akkor nem elég nagy a bukótér ezen a területen. Azonban tanultunk ebből az esetből, és biztos vagyok benne, hogy jövőre hátrébb kerül a gumifal."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06