Cselekvési terv
MLSZ: gyűlöletkeltő viselkedéssel szembeni kampány
Szigorodik a gyűlöletkeltő viselkedéssel szembeni fellépés az OTP Bank Liga mérkőzésein, akcióterv készül erre vonatkozóan és változik a fegyelmi szabályzat a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének csütörtöki határozata alapján.
2013.02.21 21:57MTIAz MLSZ honlapjának beszámolója szerint a szervezet gyűlöletellenes kampány keretében kívánja megszólítani szurkolókat. A cselekvési terv kidolgozására március 31-ig kapott határidőt az illetékes testület. Ezzel párhuzamosan az elnökség felkérte az MLSZ központi hivatalát, hogy készítsen részletes intézkedési tervet, amelyben meghatározza a játékvezetők, szövetségi ellenőrök és a rendező klubok felelősségét, teendőit rasszista megnyilvánulások esetén.
Ennek konkrét és pontos feladatlistát kell tartalmaznia a mérkőzések megszakításával, felfüggesztésével és esetleges beszüntetésével kapcsolatban. Emellett a vezető testület a fegyelmi szabályzat felülvizsgálatát várja a megfelelő súlyú szankciókra és azok alkalmazására vonatkozóan. Ezen terv elkészítésére határidőnek március elsejét szabta meg. "A mérkőzéseken a szurkolók által fontosnak tartott, mások provokálására, megsértésére nem alkalmas jelképek használatát továbbra sem gátolja meg az MLSZ" - emeli ki a beszámoló, amely leszögezi, a szövetség vezetése – mások mellett a Szurkolói Iroda tagjaival is egyeztetve – olyan hangulatot és körülményeket kíván teremteni a magyar stadionokban, amely méltó az ott zajló sportrendezvényekhez, és lehetőséget teremt arra, hogy a társadalom szélesebb tömegei válasszák programként a meccsre járást.
A magyar válogatottnak - jelen állás szerint - zárt kapuk mögött kell lejátszania március 22-én a románok elleni hazai világbajnoki selejtezőjét, mert az augusztus 15-én Budapesten rendezett, Izrael elleni barátságos mérkőzésen a szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel. Az MLSZ, miután a nemzetközi szövetség (FIFA) elutasította a fellebbezését, bejelentette, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul.
Az MLSZ elnöksége a csütörtöki ülésén áttekintette a társasági adótámogatási program helyzetét. Ez alapján a sportszervezetek eddig 32,9 milliárd forint támogatást tudtak lehívni, ennek döntő részét utánpótlás-nevelésre (17,1 milliárd) és infrastruktúrafejlesztésre (13,7 milliárd). A testület megállapította, a számok azt mutatják, hogy a stratégiai célnak megfelelően a pénzt a labdarúgásban jellemzően az utánpótlásra és az amatőr futballra használják fel.
Az MLSZ a maga részéről a 2011/12-es időszakban 5,2 milliárdot hívott le, a 2012/13-asban pedig - a tervek szerint 15,9 milliárdot fog. Ebből a Bozsik Programra 2 milliárd (az előző ciklusban 1,3 milliárd), a pályaépítésre 8,8 milliárd (1,3), a díjcsökkentésre 2,7 milliárd (2), személyi és egyéb költségekre 1,3 milliárd (0,6) és új elemként a telki edzőközpontra 1,1 milliárd jutna.
A jövőben szigorodik és megváltozik a támogatási eljárás. Ennek részeként újabb programokkal bővül az MLSZ által működtetett fejlesztések köre, így elindult a sporttelep-felújítási pályázat. Másrészt - olvasható az MLSZ honlapján - az eddigi tapasztalatok és az első két évben végrehajtott TAO-programok eredményei alapján fejlődik a kérelmek elbírálásának módszere, például meghatározza a szövetség a bérjellegű juttatások maximális mértékét, változik az utánpótláskorú játékosok után az egyesületek számára járó fejkvóta mértéke, összességében pedig cél, hogy minden területen erősödjön a pénz odaítélésének és felhasználásának hatékonysága.
Az elnökség döntött arról is, hogy az idei rendes küldöttközgyűlést május 8-án tartják meg, melynek napirendi pontjait a következő elnökségi ülésen határozzák meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:32 Brutális tűz Észak-Macedóniában - közel 60 halott egy egy éjszakai klubban - videók
- 10:30 A rijádi megállapodások megvalósításáról tárgyalt az orosz és az amerikai külügyminiszter
- 8:29 Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil
- 6:24 Wesley iskolák - megsemmisítettek két működési engedély visszavonást
- 20:56 Március 15. - Kovács Zoltán: országszerte a legnagyobb rendben zajlottak a rendezvények
- 18:54 Összefogás a krónikus vesebetegség korai felismeréséért és hatékony kezeléséért
- 16:53 DK: az árrésstop mellé vezessék be a kirúgásstopot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06