Kerékpár-dopping
Sorra hátrálnak ki a szponzorok Armstrong mögül
Sorra hátrálnak ki a szponzorok Lance Armstrong hétszeres Tour de France-győztes korábbi országúti kerékpáros mögül, akit az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) örökre eltiltott és megfosztott az 1998 augusztusa óta elért eredményeitől.
2012.10.18 10:07MTIA Nike sportszergyártó cég szerdai távozása után nem sokkal az Anheuser-Busch sörgyár, a kerékpárokat előállító Trek cég, a 24 Hour Fitness nevű fitneszterem-hálózat, az FRS energiaital-vállalat, továbbá a táplálékkiegészítőket gyártó Honey Stinger is közölte: felbontja a 41 éves sztársportolóval kötött szerződését. A napszemüvegeket forgalmazó Oakley egyelőre annyit jelentett be, hogy felülvizsgálja a támogatói megállapodást.
A texasi születésű, tavaly visszavonult Armstrong ugyancsak szerdán lemondott a Livestrong alapítvány elnöki posztjáról, amellyel 15 év alatt nagyjából 500 millió dollárt gyűjtött a rák elleni harc finanszírozására.
Az ex-kerekes egészen nyárig mindenkit beperelt, aki doppingolással vádolta meg, de amint az ügye polgári bíróság elé került - ahol már neki kellett volna bizonyítania ártatlanságát a felhozott vádakkal szemben -, elállt ettől, és hagyta, hogy az USADA megfossza minden eredményétől 1998 augusztusa óta.
Az USADA bizonyítékait - főleg volt csapattársak vallomásait, a US Postal csapatánál működtetett doppingprogrammal kapcsolatos számlakivonatokat, leveleket - megküldte a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek, hogy az saját hatáskörben döntsön Armstrong eltiltásáról és címeinek elvételéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


