Nem viszik bíróságra
Ejtették a doppingolás vádját Lance Armstrong ellen
A szövetségi főügyész ejtette a doppingolás vádját a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong és korábbi kerékpárcsapata, a US Postal ellen.
2012.02.04 21:10MTIEz azt jelenti, hogy a kétéves nyomozást követően az Egyesült Államokban nemzeti hősnek tartott, rákbetegsége után sikert sikerre halmozó bringásnak nem kell tartania attól, hogy bíróság elé állítják.
Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) főnöke, Travis Tygart úgy foglalt állást, hogy a mostani főügyészi végzés nem jelenti azt, hogy az USADA leállna a nyomozással. Ugyanis többen - volt csapattársak (például Floyd Landis és Tyler Hamilton) és hozzátartozóik szerint - Armstrong bizonyosan doppingolt fénykorában, csak éppen egyszer sem akadt fenn ellenőrzésen.
A hétszeres Tour-bajnok rövid közleményben jelezte: örömmel hallotta, hogy a szövetségi főügyészség lezárta a nyomozást, és elfogadja a döntést. Hozzátette: a továbbiakban mint apa, mint sportoló és mint a rákellenes küzdelem elkötelezett híveként folytatja az életét.
A 40 esztendős Armstrong - miután tavaly befejezte kerékpáros pályafutását - mostanában tereptriatlon-versenyeken indul.
Kapcsolódó írások:
- Elvis Costello: Drága a lemezem, vegyetek inkább Louis Armstrongot!
- Öngyilkos lett a született feleség férje
- 40 éve halt meg a nagy Satchmo
- Hamilton szerint Armstrong rendszeresen doppingolt
- A hétszeres Tour-győztes Lance Armstrong végleg befejezte
- Tour de France: Petacchi nyerte a bukásokkal teli első szakaszt
- Armstrong nem megy a 2010-es Giróra
- A Twitteren jelentette be fia születését Lance Armstrong
- Armstrong nem akart hajmintát adni
- Armstrong újra nyeregben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06