Korosztályos Eb
Kajak-kenu: tarolt az utánpótlás - tizenhárom magyar arany!
A magyar versenyzők 13 arany-, 9 ezüst- és 4 bronzérmet gyűjtöttek, s ezzel toronymagasan az élen végeztek az éremtáblázaton és megnyerték a nemzetek közötti pontversenyt is a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon.
2012.07.16 09:47MTIA hazai szövetség tájékoztatása szerint a vasárnapi 500 m-es finálékban összesen hét aranyat szereztek a piros-fehér-zöld színek képviselői. Az U23-asok között elsőként ért célba a női kajaknégyes (Kárász Anna, Csipes Tamara, Szabó Petra és Vad Ninetta), Dombvári Bence és Csipes (mindkettő K-1), a két kajakos duó, Noé Bálint és Noé Milán, illetve Kárász és Vad, továbbá a női kenupáros, Baravics Gyöngyvér és Takács Kincső. A fiatalabbaknál az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándor (K-1) aranyérmes lett, míg Khaut Kristóf (C-1) és a Szilágyi Anett, Somogyi Szilvia duó (K-1) másodikként, Lucz Dóra (K-1) és a Balla-Pogány kettős (C-2) pedig harmadikként zárt.
A legrövidebb távon, 200 m-en Tótka egyesben és Gellai Tamással párosban is győzni tudott, és a kajakos Vad, illetve a kenus Takács is aranyérmet szerzett. Lucz (K-1) másodikként, az ifjúsági Lakatos Zsanett (C-1), illetve az U23-as Lantos Ádám (C-1) pedig harmadikként ért célba.
A szombati 1000 m-es döntők során az idősebb korosztályban mindkét K-1-es szám magyar sikert hozott Farkasdi Ramóna és Dombvári révén, a Vasbányai Henrik, Devecseri Ádám páros (C-2) és a Hagymási Réka, Horváth Alexandra duó (K-2) pedig másodikként ért célba. Az ifiknél Khaut (C-1), Lucz (K-1), a Bordács Blanka, Czéllai-Vörös Zsófia páros (K-2), továbbá a Szalay Bence, Hajdú Jonatán, Bodonyi András, Varga Patrik összeállítású kenunégyes ezüstérmes lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


