Győzelem 500 méteren
Kajak-kenu Eb - "Másfél" arany és egy ezüst vasárnap délelőtt
A magyar versenyzők egy-egy hivatalos és nem hivatalos aranyérmet, valamint egy ezüstöt gyűjtöttek a vasárnap délelőtti döntők során a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
2012.06.24 11:30MTIA két győzelem a londoni olimpiára címvédőként készülő Kovács Katalin és a 30. születésnapját ünneplő Douchev-Janics Natasa alkotta kajakos duó, valamint a Takács Kincső, Lakatos Zsanett kenupáros nevéhez fűződött 500 m-en. Utóbbi szám ugyanakkor hivatalosan nem számít bele az összesítésbe, mivel mindössze három egység indult a döntőben.
A szintén ötkarikás induló Kozák Danuta második lett K-1-ben ugyanezen a távon. Az olimpiai kvalifikációért is hajtó Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás és Pauman Dániel összeállítású 1000 m-es kajakos kvartett csak ötödikként ért célba, s ez azt jelenti, hogy ebben a számban még nem zárult le a londoni válogatás, ehhez ugyanis a dobogón kellett volna végeznie a hajónak. A további 500 m-es döntőkben a Pintér Márk, Kugler Attila kajak kettes ötödik, Szalai Tamás (K-1), Mike Róbert (C-1) és a Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs kenupáros pedig egyaránt nyolcadik lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


