Veréb vigaszágon
Birkózó olimpiai selejtező - Hatos Gábor olimpiai kvótás
Hatos Gábor londoni kvótát szerzett a szabadfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában, miután pénteken bejutott a döntőbe a kínai Tajjüanban (Taiyanban) zajló olimpiai selejtezőn, melyen minden súlycsoportban három kvótát osztanak ki.
2012.04.27 13:45MTIA 2010-ben világbajnoki bronzérmes, idén Európa-bajnoki harmadik szombathelyi sportoló nagyszerű birkózással jutott be a legjobb négy közé, ahol a kirgiz Bator Bazarovot három menetben (1-0, 0-2, 1-0) győzte le az ötkarikás részvételért.
"Éppen most hívtam a szövetséget, hogy mondják le Gabi helsinki foglalását a jövő heti kvalifikációs versenyre, mert nem lesz rá szükség - nyilatkozta az MTI-nek a helyszínről Lázár János csapatvezető, a magyar szövetség alelnöke. - Egészen hihetetlen birkózással jutott a döntőbe, a negyeddöntő után tíz perccel kellett ismét szőnyegre lépnie, de megcsinálta, nagyon boldogok vagyunk."
Hatos már a múlt heti, szófiai kvalifikációs viadalon is közel volt Londonhoz, ám ott az elődöntőben nem bírt a sportág legendás alakjával, a hat év után visszatért orosz Adam Szajtyijevvel, ezúttal azonban senki sem állította meg a fináléig vezető úton: a 16 között a tavalyi Eb-ezüstérmes örmény Musza Murtazalijevet győzte le két menetben, 1-0, 2-0-ra, majd a nyolc között ugyanilyen arányban az ukrán Gija Csihladzét, s végül következett Bazarov.
Az athéni és a pekingi játékokon is szerepelt Hatos Ligeti Dániel (120 kg) múlt heti, szófiai sikere után a második szabadfogású, s összességében az ötödik magyar birkózó, aki biztosította helyét a játékokon. A tavalyi világbajnokságon Sastin Marianna (63 kg), illetve a kötöttfogású Módos Péter (55 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg) szerzett kvótát.
A kínai viadal első napján a másik három magyar egyaránt a negyeddöntőben kapott ki: Wöller Gergő (66 kg) és Veréb István (84 kg) veresége után a 96 kg-ban szereplő Kiss Gergely is ebben a szakaszban veszített, méghozzá két menetben (1-5, 0-4) az ukrán Eb-második Valerij Andrijcev ellen.
Közülük Wöller Gergő és Kiss Gergely kiesett, ugyanakkor Veréb Istvánt a vigaszágra segítette legyőzője, a venezuelai Jose Daniel Diaz, így neki még maradt esélye a súlycsoport harmadik kvótájának megszerzésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


