Négyből három magyar már győzött
Birkózó olimpiai selejtező - Wöller, Veréb és Kiss a nyolc között
A pénteki négy magyar versenyzőből három már szőnyegre lépett, s valamennyien nyertek, így Wöller Gergő, Veréb István és Kiss Gergely is negyeddöntős a kínai Tajjüanban (Taiyanban) zajló olimpiai kvalifikációs birkózótorna nyitónapján, melyen a szabadfogásúak minden kategóriájában három kvótát osztanak ki.
2012.04.27 10:45MTIA viadal honlapja szerint Wöller, az idei Európa-bajnokság 66 kg-os bronzérmese a selejtezőben a tadzsik Szomirsa Vohidov ellen nyert látványos mérkőzésen, három menetben (0-2, 6-4, 3-0), a nyolcaddöntőben viszont két menet is elég volt neki a Puerto Ricó-i Pedro Soto ellen (2-0, 1-0). A négybe kerülésért Wöllernek az észak-koreai Vang Csung Szongot kell legyőznie.
A múlt heti, szófiai olimpiai selejtezőn sérülés miatt hiányzó Veréb Istvánnak nem kellett birkóznia a 84 kg-os kategória első fordulójában, a 16 között pedig nagyon könnyedén verte a kolumbiai Juan Esteban Martinezt (5-0, 5-0). Az elődöntőbe jutásért újabb verhető ellenfél következik számára, a venezuelai Jose Daniel Diaz személyében.
Kiss Gergely a kínai Vu Jün-pilinggel (Wu Yunbiling) találkozott a 96 kg nyitókörében, s két menetben, 2-0, 1-0-ra nyert, majd a mongol Ganzorig Chagnaadorj is legyőzte, szintén két - igaz, nagyon szoros - menetben (1-1, 3-2).
A nap negyedik magyarja, a Szófiában elődöntős, idei Eb-3., 2010-ben világbajnoki bronzérmes Hatos Gábor az örmény Musza Murtazalijevvel kezd majd a 74 kg-osok nyolcaddöntőjében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


