Hatos, Ligeti és Barka
Birkózó Eb - Három magyar is negyeddöntős
A szabadfogásúaknál a 74 kilós Hatos Gábor és a 120 kg-os Ligeti Dániel, valamint a nőknél az 55 kilós Barka Emese is negyeddöntőbe jutott a Belgrádban zajló birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján.
2012.03.08 16:26MTIA viadal honlapja szerint a tavalyi kontinensviadalon bronzérmes Hatos a selejtezőben az észt Elar Hanit győzte le két menetben (2-0, 3-0), majd a 16 között a finn Rolle Kristian Rantala sem késztette nagyobb erőbedobásra (2-0, 5-0). A negyeddöntőben az oroszok kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnoka, Gyenyisz Cargus lesz az ellenfele.
A legnehezebbek között Ligetinek csak a nyolcaddöntőben kellett először szőnyegre lépnie, ott azonban rögtön a tavalyi vb bronzérmesével, a grúz Davit Modzmanasvilivel akadt össze. A magyar birkózó előbb 1-0-ra megnyerte az első, majd ugyanilyen arányban elvesztette a második menetet. A mindent eldöntő harmadikban pedig hatalmas küzdelemben diadalmaskodott. A négy közé jutásért a spanyol José Cuba Vazquezt kell legyőznie.
Barka szintén a 16 között kezdett, és két menetben (1-0, 4-2) múlta felül a fehérorosz Nagyezsda Suskót. A következő körben az ukrán Natalija Szinisinnel találkozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06